FRISSS!!!
Home / Galéria / Családi programokkal várja az adományozókat a MikulásGyár

Családi programokkal várja az adományozókat a MikulásGyár

Tizenötödik alkalommal nyitott meg a MikulásGyár. A régió egyik legnagyobb karácsonyi jótékonysági akciójának központi helyszíne idén is a Millenáris Park, ahol a központi adománysátor meseszerű környezetben várja a felajánlók csomagjait. A megnyitó díszvendége az igazi finn Mikulás, Joulupukki volt, aki örömmel látogat el a magyar gyerekekhez már sokadik éve. A MikulásGyár idén is rengeteg szórakoztató programmal készül a családoknak: koncertek, gyermekelőadások, olvasósarok, kézműves foglalkozások és közönségtalálkozók várják az érdeklődő kicsiket és nagyokat.

Másfél évtizede az egyik legnépszerűbb karácsonyi adománygyűjtő kezdeményezés a MikulásGyáré. A karitatív akcióban a szervezők mellett önkéntesek százai segítik az alapítvány munkáját, számos cég csapatépítő eseményként vállal szerepet a gyűjtésben, szortírozásban. A november 29-i ünnepélyes megnyitón részt vett a finn Mikulás, Joulupukki is, aki a ceremóniát követően a Millenárisra érkező gyerekek körében is hatalmas sikert aratott. Vele egyébként december 1-jén és 6-án is találkozhatnak a MikulásGyár látogatói. Minden évben külföldről érkeznek az első  ajándékok a MikulásGyárba. Idén a  finn Mikulás otthonából, Rovaniem városából küldték az első csomagot a település vezetői.

Zsolnai Endre, a MikulásGyár alapítója elmondta, hogy évről évre egyre több ember jótékonykodik az ünnepek közeledtével. Hozzátette, a rászorulóknak továbbra is elsősorban tartós élelmiszerre, tisztítószerekre, jó minőségű, ruhára, játékra van szükségük. Ezeket a Magyar Posta Zrt szállítja el a Magyar Vöröskereszt központjába, ahol az adományok szétosztásáról gondoskodnak. 

Rogán-Gaál Cecília a Nakama&Partners ügyvezetője hozzátette, idén is az a céljuk, hogy minél többen csatlakozzanak a karitatív akcióhoz, ehhez pedig igyekeztek a lehető legszínesebb műsort összeállítani, hogy igazi családi program legyen a MikulásGyár meglátogatása.

Az akcióhoz idén kiemelt támogatóként csatlakozott Mészáros Csoport az adományozás mellett 1300 rászoruló gyermeket lát vendégül a Fővárosi Nagycirkuszban, ahol a gyermekotthonok lakói az ünnepi előadás előtt az igazi Mikulással, Joulupukkival is találkozhatnak majd. Emellett ingyenes korcsolyázási lehetőséggel, és egy kézműves Csokikuckóval is várja a vállalatcsoport a gyerekeket a Millenárison, Nyíregyházán pedig meleg étellel, színes programokkal és ingyenes koncertekkel lepik meg a rászoruló családokat. A Mészáros Csoport dolgozói aktívan is részt vesznek a MikulásGyár támogatásában: adománygyűjtéssel és önkéntes munkával segítik a rendezvényt – foglalta össze Dr. Mészáros Beatrix, az Opus Global Nyrt. igazgatósági elnöke, a Mészáros Csoport vezetője.

A szervezők november 29 és december 21. között várják az adományokat minden nap, 9-21 óra között a Millenárison, ahol többezer négyzetméteren minden a karácsonyról szól. A helyszínre látogatók minden pénteken, szombaton és vasárnap szórakoztató, családi programokon vehetnek részt. A szervezők, a MikulásGyár Alapítvány és a Nakama&Partners idén is színes kínálattal készül: koncertek, gyermekszínházi előadások kézműves foglalkozások, táncház, közönségtalálkozók, olvasósarok várja a vendégeket. 

Az első, Hősök Hétvégéjén a kicsik nemcsak a filmekből ismert szuperhősökkel, hanem a mindennapok hőseivel is talákozhatnak: mentősök, tűzoltók, orvosok avatják be őket a szakma rejtelmeibe. A nyitóhétvégén fellép mások mellett Kasza Tibi, Radics Gigi, Farkasházi Réka és a Tintanyúl, lesz gyermekszínházi előadás és bűvészprodukció is. 

A Millenáris mellett Budapesten a Lurdy Házban is gyűjtik a csomagokat, hogy a pesti oldalon ajándékozni szándékozók is könnyen találjanak maguknak olyan helyszínt, ahová elvihetik adományaikat. Ismét gyűjtőpont lesz a József Attila Színház aulája, ahonnan az ajándékokat a színház december 20-án szállítja a Millenárisra.

A Mikulásgyár logisztikai partnere a Magyar Posta Zrt., amely az egyébként számára csúcsszezont jelentő időszakban biztosítja az adományok elszállítását a Magyar Vöröskereszt központjába. A csomagokat országszerte a legtöbb postán térítésmentesen veszik át december 19-ig. A dobozokra csupán rá kell írni nagybetűkkel: MIKULÁSGYÁR.  

A MikulásGyár támogatói az Antenna Hungária Zrt, a MAVIR Zrt, a Mészáros Csoport, az NKM Zrt és a Szerencsejáték Zrt, médiatámogatói az ATV, a TV2 és a femcafe.hu.

További információk és részletes programnaptár a www.mikulasgyar.hu oldalon. 

Ajánlott cikk

Személyes, egyedi ajándékok a meghittség és a lelassulás jegyében

a Nespresso számos karácsonyi ajándékötletet kínál a kávérajongóknak Különleges kávéélmény és néhány perc tudatos jelenlét: …

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

%d blogger ezt szereti:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás