FRISSS!!!
Home / Programok / Hans Zimmer visszautasította Christopher Nolan új filmjét

Hans Zimmer visszautasította Christopher Nolan új filmjét

  • Hollywood legdominánsabb rendező-zeneszerző duója nem dolgozik együtt Nolen új filmjében, annak zeneszerzését ugyanis nem vállalta évtizedes barátja, Hans Zimmer. Most kiderült, mi áll ennek hátterében!

Lassan húsz éve annak, hogy a legendás rendező-zeneszerző duó, Christopher Nolan és Hans Zimmer együtt dolgozik, szakmai munkájukat és barátságukat a 2005-ös Batman: Kezdődik mozifilm alapozta meg. Ám most megtört a jég: Nolan 2020 nyarán megjelenő filmje lesz az első olyan alkotása a 2006-os „A tökéletes trükk” óta, aminek a zenéjét nem Hans Zimmer szerezte. Ennek okairól a legendás zeneszerző beszélt.

 

A történethez hozzátartozik, hogy ugyancsak jövőre érkezik a Dűne legújabb feldolgozása is, ami köztudottan Zimmer egyik kedvenc regénye tizenéves kora óta, így elképzelhetetlennek tartotta, hogy nem dolgozik a zenéjén. „Egyszerűen meg kell csinálnom A Dűnét. A zenéjének elkészítéséhez pedig kizárólag az 1965-ös Frank Herbert novellája iránt érzett szeretetemet és az abból szerzett tudásomat használom fel” – mondta a zeneszerző, aki egyébként még soha nem látta David Lynch híres 1984-es film adaptációját.

„Chris biztosan megérti, hogy ezt nem utasíthattam vissza” – zárta a zeneszerző.

Megnyugodhatnak a filmrajongók, ugyanis ezek szerint a Nolan-Zimmer páros együttműködésnek nincs vége, közös munkájuk bizonyára folytatódni fog a jövőben. 

A filmrendező és a zeneszerző géniusz barátsága több, mint legendás. Úgy tartják, hogy alkotási folyamataikban egymást inspirálták az új stílusok és zenei védjegyek megteremtésében.

A Dűne legújabb feldolgozása Denis Villeneuve rendezésében 2020. november 20-án fog megjelenni, míg a Warner Brothers néhány hónappal korábban, 2020. július 17-én mutatja be Nolan új filmjét, a Tenetet.

Egyébként Hans Zimmer nem unatkozik, hiszen a Sony Classical 2019. tavaszán adta ki a „The World of Hans Zimmer – A Symphonic Celebration” dupla albumát. 

Jövő évben a géniusz által színpadra álmodott mega koncertshow 2020. február 17-én lesz látható és hallható a Papp László Sportarénában.

Ajánlott cikk

Hűsölő parkot hoznak létre Bécsben

A hideg idő ellenére az osztrák főváros már a jövő nyári hőségre és a hősziget-jelenség …

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

%d blogger ezt szereti:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás