FRISSS!!!
Home / Címlap / A világ egyik legjobb borszakértőjévé választották Herczeg Ágnest

A világ egyik legjobb borszakértőjévé választották Herczeg Ágnest

Herczeg Ágnes magyar borszakértő a nemzetközi “The Future 50” díj elnyerésével a világ 31 legkiemelkedőbb új generációs borszakértőjének listájára került – jelentette be a WSET (Wine & Spirit Education Trust), valamint az IWSC (International Wine & Spirit Competition) csütörtökön. 

Több, mint 600 pályázó közül választotta ki a világhírű szakemberekből álló zsűri azt az összesen 50 szakértőt, akik a jövő generáció nemzetközileg is meghatározó szakemberei bor, szaké és párlat kategóriákban.  Herczeg Ágnes többek közt azért részesült a megtisztelő elismerésben, mert az elmúlt három évben kimagasló eredményeket ért el a tanácsadói- és oktatói munkájával, továbbá jelentős szerepet vállal az ágazati innovációk, és a társadalmi felelősségvállalás terén egyaránt. 

Herczeg Ágnes 2010-ben szerezte meg Londonban az idén 50 éves WSET Diplomáját, Magyarországon pedig 2015-ben az Év női vállalkozója címmel ismerték el tevékenységét. Herczeg Ágnes a Metropolitan Egyetem WSET képzésének szakmai vezetője és az egyetem Magisztrátusának a tagja, a Decanter World Wine Award és az International Wine Challenge, Bacchus Wine International Challenge nemzetközi borversenyek bírálója, a Lidl Magyarország, és számos borászat borstratégiai tanácsadója. A bor- és párlat szakmában tevékenykedő női szakértőket a Women of the Vine and Spirits tagjaként és magánemberként is támogatja, emellett mentorként egyengeti sok-sok nőtársa karrierjét. 

A „The Future 50” a WSET és az IWSC közös kezdeményezése, amely a következő generáció legjobb bor-, párlat- és szakészakértőit kívánja nemzetközi szinten elismertetni.

További információ

https://future50.wsetglobal.com/

Ajánlott cikk

A TrustChain a legjobb közép-európai feltörekvő startup 

Három különböző kategóriában is magyar cégek vehették át az első díjat a Central European Startup …

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

%d blogger ezt szereti:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás