FRISSS!!!
Home / Sztárvilág / Akit Putyin is felköszöntött a születésnapján

Akit Putyin is felköszöntött a születésnapján

  • Budapesten ad nagyszabású koncertet Mireille Mathieu

Edith Piaf „reinkarnációja” nemrég a párizsi Eiffel-torony 150. születésnapján énekelt, márciusban pedig a Papp László Sportarénában fogja elkápráztatni a közönséget különleges előadásával.

Mireille Mathieu-t aligha kell bemutatni a magyar közönségnek. Edith Piaf reinkarnációjától a provence-i pacsirtán át a szeretet énekesnőjéig megannyi jelzővel illették Avignon híres szülöttét. Pályafutása 54 éve alatt 1400 dalt énekelt, több mint 130 millió albumot adott el. Maratoni koncertturnék, megarendezvények fellépőjeként sokezres tömegek előtt énekelt, legutóbb Párizsban, az Eiffel-torony előtt. Tavasszal pedig Budapestre látogat a sanzon koronázatlan királynője, melynek során a Cseh Nemzeti Filharmónia kíséretével, valamint több meglepetés vendéggel lép majd színpadra.

„Piafnak köszönhetem, hogy a közönség megszavazott nyertesnek. A hangomat az övéhez hasonlították” – mondta a művésznő, aki még magasságra is pontosan akkora, mint Edith Piaf.

Mathieu-ről tudvalevő, hogy jó kapcsolatot ápol egyházi és világi vezetőkkel is, különösképpen az orosz elnökkel. Putyin rendszeresen köszönti fel meleg hangú levélben születésnapján az énekesnőt. „Büszke vagyok az orosz vezető nagyvonalú gesztusára. Hosszan tartó szerelmi kapcsolat fűz az orosz közönséghez. A hatvanas években első francia vendégművészként turnéztam a Szovjetunióban, és számos alkalommal énekeltem a Vörös Hadsereg kórusának a kíséretében. Mindig kivételezett fogadtatásban részesültem” – elevenítette fel Mireille Mathieu, aki két év után újra Magyarországra látogat.

„Izgatottan várom a budapesti fellépést. A város lenyűgöző, az emberek csodásak. A magyar közönség szeretete páratlan e Földön. Ígérem, meg fogom hálálni” – zárta a kilenc nyelven éneklő francia világsztár.

Mireille Mathieu 2020. március 3-án a Cseh Nemzeti Filharmónia kíséretével, valamint több meglepetés vendéggel lép majd színpadra a Papp László Sportarénában.

Ajánlott cikk

Mitől lesz ma egy nő kiteljesedett, boldog és sikeres?

Érezted már azt egyik-másik nőtársadat látva, hogy mennyire harmonikus, felszabadult, boldog nő, és vágytál arra, …

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

%d blogger ezt szereti:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás