FRISSS!!!
Home / Programok / ADVENT A GASZTROSÉTÁNYON – 2019. NOVEMBER 30.

ADVENT A GASZTROSÉTÁNYON – 2019. NOVEMBER 30.

A karácsonyvárás jegyében november 30-án, 10.00 órától nyitott pincékkel várja vendégeit az etyeki Gasztrosétány. Adventi kézműves vásárral, ünnepi ételekkel készülnek a helyiek, lesz ropogós pulykasült, forró és tüzes italok és bejglikóstoló is!

November 30-tól az etyeki Gasztrosétányon is megkezdik az ünnepvárást. Ebből az alkalomból csupa Adventhez kapcsolódó programmal és finomsággal készülnek a helyiek. A csokoládéműhelyben el lehet készteni a Mikulás csomagba való édességet, meg lehet kóstolni az ünnepi kacsacombot vagy a karácsonyi szörpválogatást.

Természetesen lesz karácsonyi kézműves vásár is, tehát a már ajándékok után vadászók is megtalálják itt a számításukat. És amíg a szülők forralt bort, esetleg bombardinót kortyolgatnak, addig a gyerkőcök filmet nézhetnek az Adventi Matiné keretei között vagy ajándékot festhetnek karácsonyra. A sötétedéskor, 16.00 órakor kezdődő közös, tábortüzes adventi éneklést pedig senki ne hagyja ki!

Karácsony után pedig, január 18-án jön a Téli Etyeki Piknik, de addig még érdemes az alábbi adventi lehetőségek közül böngészni.

 

Az alábbi részletes anyagban közöljük az Advent pincéinek programját és kínálatát:

  1. Gingalló Csokoládéműhely
  • Nyitott műhely 12.00-18.00 óráig
  • Forró csoki, kézműves bonbonok és különleges csokoládé
  • Csokoládék a Mikulás csomagba és Adventre
  • 15:00 és 16:30 csokikészítő bemutató kóstolóval
  1. Aubergine Pince:
  • Sütőtökkrémleves, pulled pork szendvics és kézműves hamburger
  • Barbecue oldalas és csirkecomb a smokerből amerikai káposztasalátával
  1. Desszert Pince:
  • Mézeskalács-tiramisu és forralt borban áztatott piskótás csokidesszert
  • Bejglikóstoló és vásár
  1. Milán Pince – Zalán Faház
  • Ünnepi csibeleves gazdagon és kemencés töltött káposzta
  • Sült kacsacomb almamártással vajas burgonyával
  • Zserbó, Kandírozott dió, Birsalmasajt
  1. Erdélyi Ízek Udvara
  • Savanyú káposztás húsgombócos csorba
  • Miccs faszénen sütve és kukoricadarás töltött káposzta
  • Tarpa pálinkák és a Sobol pincészet borai

  1. Árpás Laci Sonkamester Pincéje
  • 2 évig érlelt, sóban pácolt, levegőn szárított sonkakülönlegességek
  • Forralt bor és borleves, pulykasült áfonya lekvárral, narancsos kacsamell és rétes
  1. Halmi Pince
  • Borok, pálinkák, szörpök kóstolója és vására
  • Karácsonyi szörpválogatás és feketeszedres, fűszeres forraltbor, „ahogy mi szeretjük”
  1. Château Újhegy
  • Egytálételek, palacsinta és etyeki bor
  1. Kácsor „Kíra” Pince
    • Ó- és újborkóstoltatás, forralt bor és gyümölcspálinkák
    • Házi sütemények, libatepertőkrémes kenyér
    • Forró teák, kávé, cappuccino
    • Alma-, körte- és dióvásár
  1. Rezeda Terasz
  • Forralt rozé kardamommal és etyeki borok
  • Kukorica-krémleves füstölt lazaccal, vagy popcornnal
  • Szilvás Wellington pulyka
  • Grillkolbász konyakmártással és steakburgonyával
  • Sütőtöktorta és adventi tojáslikőr 
  1. EtyekVin Pince
  • Forraltbor és forró italok
  • Orjaleves és egészben sült sertésszűz nagyi „pötyőjével” és hagymás tört burgonyával
  • Kézműveskedés gyerekeknek és felnőtteknek

 

  1. Berényi Pince: Orosz Gyula Családi Pincészete (Etyek), Vabrik Pince (Etyek)
  1. Debreczeni Pince: Debreczeni – Ferenczi Családi Borászat (Etyek és Szekszárd)
  • 12.00-17.00 óráig: Harmonika zene
  • 16:00 óra: Közös adventi éneklés a tábortűznél
  • Babgulyás, székelykáposzta, sült kolbász és kocsonya
  • Grillázsdió és mézes krémes
  • Etyeki és szekszárdi borok, forralt bor és alkoholmentes almapuncs
  1. Etyeki Sajtútállomás

Sajtkülönlegességek kóstolója és vására, raclette

  1. Rókusfalvy Birtok       
  • Adventi Matiné – filmvetítés a Borteraszon 11.00 és 15.00 órától
  • Ajándékfestés és karácsonyi kézműves vásár a borteraszon
  • Újborkóstoló, forralt bor és tea, bombardino
  • Mangalica székelykáposzta friss kenyérrel
  • Csokis és szilvás mákos guba

 

Ajánlott cikk

Karinthy Márton emlékest

A Karinthy Színház alapítójára, a november 26-án elhunyt Karinthy Mártonra, emlékezett Bemutatkozott a színház új …

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

%d blogger ezt szereti:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás