FRISSS!!!
Home / Címlap / Félidőben a részvételi költségvetés Budafok-Tétényben

Félidőben a részvételi költségvetés Budafok-Tétényben

  • Még december 16-ig lehet beküldeni projektjavaslatot

Sikeres első félidőt tudhat maga mögött a XXII. kerületi részvételi költségvetés projektbenyújtási időszaka. Az első négy hétben több, mint 90 fejlesztési, illetve programjavaslat érkezett. Annak se kell aggódnia, aki eddig nem küldött be ötletet, hiszen december 16-ig még megteheti ezt. Sőt egy személy több javaslatot is benyújthat. Budafok-Tétény vezetése bízik abban, hogy az elkövetkező néhány hét legalább annyira eredményes lesz, mint az eltelt egy hónap. 

Játszótér bővítés, ifjúsági központ létesítése, életviteli tanácsadás, kutyafuttató. Csak néhány projektötlet, ami a budafok-tétényi részvételi költségvetés keretében eddig beérkezett. A főváros XXII. kerületében október 17-én indult az új program, amely keretében a lakosok nyújthatnak be fejlesztési vagy programjavaslatot. 

Nagyon örülünk, hogy már a kezdeményezés első időszaka is ilyen népszerű. Nagyon jó projektjavaslatok érkeztek és érkeznek folyamatosan. Arra buzdítunk mindenkit, hogy használják ki a még hátralévő heteket és küldjenek be minél több ötletet – hangsúlyozta Karsay Ferenc, Budafok-Tétény polgármestere.

Projektet 18. életévét betöltött, állandó vagy ideiglenes XXII. kerületi lakcímmel rendelkező személy nyújthat be. Egy lakos akár többet is. A projektbeküldésre online módon a kozossegrekapcsolva22.hu honlapon és papír alapon a kerület több pontján is elhelyezett nyomtatványokon is lehetőség van. Az önkormányzat egészen december 16-ig várja a javaslatokat.

A beérkezett ötletekhez kollégáink készítenek előzetes megvalósítási költségbecslést. Ha egy javaslat túl általános, akkor a beküldő személlyel egyeztetve igyekeznek azt pontosítani. Azok a projektek kerülnek majd a szavazási fordulókba, amelyek többek között az önkormányzat hatáskörébe tartoznak, valamint kivitelezési költségük nem haladja meg a projektekre elkülönített keretösszeget – magyarázta Szepesfalvy Anna, alpolgármester.

XXII. kerület önkormányzatának döntése alapján a három városrész – Budafok, Budatétény és Nagytétény – tekintetében 100-100-100 millió forintot áll rendelkezésre a projektcélokra. Jövő év elején kétkörös szavazással maguk a helyi lakosok döntenek majd arról, hogy a beérkezett javaslatok közül melyek valósuljanak meg.

Bővebb információ:www.kozossegrekapcsolva22.hués https://www.facebook.com/kozossegrekapcsolva22

Ajánlott cikk

A Jófogással már az egész országban jönnek-mennek a csomagok

A legnagyobb hazai online apróhirdetési oldal 1 millió Háztól-Házig tranzakció után továbbfejleszti a csomagküldéssel kapcsolatos …

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

%d blogger ezt szereti:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás