FRISSS!!!
Home / Galéria / Függetlenségi nyilatkozat -Juhász Kata különös műfaji kísérlete

Függetlenségi nyilatkozat -Juhász Kata különös műfaji kísérlete

2019. november 28-án 23 órakor a nagyközönség számára most látható először Magyarországon a Három Hollóban Juhász Kata táncművész szóló előadása, a Declaration of Indepence (Függetlneségi nyilatkozat), amely korábban az Amerikai Egyesült Államok és Dánia legfontosabb táncszínházi tereiben került színpadra. Ezzel a műfaji kísérlettel, amely a stand-up, a fizikai színház és a kortárs tánc elemeit vegyíti, kívánja megmutatni a művész. milyen fajta függéseknek van kitéve az egyén a XXI. század elején és milyen összefüggésekben vethető fel egyáltalán a társadalmi lény függetlensége, illetve függetlenségre való vágya a mediatizált és átpolitizált európai kulturális térben. 

Az előadás amellett, hogy több aktuális közéleti témát is szóba hoz, rendkívül fontos a művész személyessége és önreflexiói. „ Közéleti kérdésekben is nagyban befolyásolják álláspontunkat az érzelmek, melyek mozgásban való megnyilvánulása megnyit egy érzékeny játékteret az elhangzó mondatok változó modalitása és az ezt kísérő mozdulatok között, melyek egymást kölcsönösen értelmezik.” – vallja Juhász Kata. 

Az előadás amerikai változata Philadelphiában a Philadelphiadanceproject/Bilateral Artist Exchange Program keretében készült és a városban az 1776-ban kiadott Függetlenségi Nyilatkozat inspirálta. Európai változata a dániai Holstebroban az Eugenio Barba vezette Nordisk Teaterlaboratoriumban került bemutatásra.

Dramaturg: Lóky Tamás ; Jelmez és koreográfia: Juhász Kata;  Fények: Budai Géza, Zene: Alexis Cuadrado ; Művészeti konzultánsok: Lengyel Anna és Rózsavölgyi Zsuzsanna

Az előadásra jegyek már kaphatók.

A darab a szakmai közönség számára a dunaPart – Kortárs Előadóművészeti Platformon is látható november 28-án.

Juhász Kata Budapesten élő táncos, koreográfus, pedagógus, pilates oktató és gyakorló háziorvos. Saját társulatát 2006-ban alapította, melyet erősen jellemez a társművészetek –élő zene, mozgókép: non-figuratív animáció és dokumentum betétek, színpadi beszéd, új-cirkusz és multimédia- bevonása, mely utat nyit a többcsatornás, szimultán közlésmód számára. Ez lehetővé teszi, hogy a tánc túllépjen a test tematizálásán és az emberek közötti érzelmi viszonyok megjelenítésén, ehelyett érzékeny társadalmi problémákat hozzon szóba és ezekről társadalmi párbeszédet kezdeményezzen, vagy ahhoz hozzájáruljon miközben továbbra is a tánc nyelvét használja. A térspecifikus előadásait alkalomnak tekinti arra, hogy újrastrukturálja a nézőközönség megfigyelői viszonyát az előadáshoz, és átformálja olyan eseménnyé, mely lehetőséget teremt az aktív részvételre.

https://www.facebook.com/cie.ooops/

Ajánlott cikk

A különböző nemzetek karácsonyi dalaival csábít Föld körüli utazásra a Nemzeti Énekkar karácsonyi koncertje

2019. december 18. 19.30 Magyar Nemzeti Múzeum Az este az adventi és karácsonyi időszak semmihez …

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

%d blogger ezt szereti:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás