FRISSS!!!
Home / Élet+Stílus / Otthon / Dinamikus növekedés jellemezte az ALTEO harmadik negyedévét is

Dinamikus növekedés jellemezte az ALTEO harmadik negyedévét is

Rendkívül eredményes volt 2019 első kilenc hónapja az ALTEO számára, ugyanis 5 milliárd forintos árbevétel bővülés mellett az EBITDA két és félszeres növekedését mutatja a vállalat nem auditált pénzügyi eredményeit bemutató befektetői prezentációja.

2019 három negyedévében a vállalat konszolidált árbevétele 41 százalékos növekedéssel 12,8 milliárd forintról 17,9 milliárd forintra emelkedett a tavalyi év azonos időszakához képest, amely elsősorban a villamosenergia és földgáz kiskereskedelmi, valamint a hő- és villamosenergia-termelés szegmensek bővülésének, valamint a befejeződött beruházásoknak és felvásárlásoknak köszönhető. A vállalat konszolidált EBITDA értéke is kiugró eredményeket mutat: a tavaly őszi 1,1 milliárd forintról 140 százalékos növekedéssel 2,8 milliárd forintra emelkedett, amit elsősorban az Energiatermelési és a Kiskereskedelmi szegmensek dinamikus növekedése, valamint az ALTEO tulajdonába került Bőny térségben található 25 MW-os szélerőműpark belépése eredményezett.

2019-ben is folytatódott a 2017-2019-es stratégiával összhangban álló befektetések tőkeigényes szakasza az ALTEO-nál; a folyamatban lévő és már megvalósított befektetési és beruházási programok mellett pedig az ALTEO vezetése további lehetőségeket azonosított, és összesen 20 milliárd Ft-ot meghaladó befektetési, illetve fejlesztési volument valósított meg az elmúlt 3 évben.

A 2017 és 2019 közötti beruházási ciklus kiemelt eredménye többek között, hogy a vállalat megújuló energiát hasznosító erőművi portfóliója hozzávetőleg 45 megawatt kapacitással bővült, valamint, hogy a gázmotoros portfólió terén a vállalat kizárólagos tulajdonossá vált a Zugló-Therm Kft.-ben, amely a vállalat Szabályozási Központjának egy kiemelt fontosságú eleme. Befejeződött továbbá az ALTEO első, 1,1 milliárd forint teljes költségű K+F+I programja, amelyre a társaság 500 millió Ft támogatást nyert el. A program keretében 2018. augusztus végén átadásra került és megkezdte az üzemszerű termelést egy villamosenergia-tároló rendszer – a projekt technikai zárása és elszámolása pedig 2019 második félévében történt meg. Ugyancsak az első három negyedév eredményei között említhető, hogy fontos szolgáltatási szerződéseket is sikerült kötni: meghosszabbításra került a TVK-Erőmű Kft.-vel a hosszú távú üzemeltetési és karbantartási szerződés, valamint megkötésre került az erőmű fő-és segédberendezéseinek élettartam hosszabbításra vonatkozó vállalkozói szerződés.

A vállalat tőkepiaci szereplése is igen aktív és sikeres volt 2019 folyamán, az első félév folyamán a társaság sikeresen, jelentős túljegyzés mellett lebonyolított egy zártkörű tőkeemelést, majd azt követően egy kötvénykibocsátást intézményi befektetőknek. Idén ősszel pedig az ALTEO részt vett a Magyar Nemzeti Bank 2019. júliusában elindult Növekedési Kötvényprogramjában, melynek keretében a harmadik negyedévet követően októberben 8,8 milliárd forint értékben hajtott végre sikeres kötvénykibocsátást, szintén jelentős túljegyzés mellett.

„Az ALTEO történetének egyik legeredményesebb időszakán van túl: hazánkban és a régióban is az elsők között építettünk ipari méretű akkumulátoros energiatárolót, a megújuló energiát hasznosító erőművi kapacitásunk a korábbi kapacitásunk többszörösére nőtt, valamint az idei évben összesen több mint 12 milliárd forint forrást vontunk be tőkepiaci tranzakciókon keresztül, amelyeket rendre jelentős intézményi befektetői érdeklődés kísért. Az elmúlt évek aktív befektetési időszakában végrehajtott beruházások pedig egyre inkább kezdenek megtérülni, folyamatosan jó eredményeket mutatva. A biztató eredmények láttán azonban nem állunk meg, tovább folytatjuk az ígéretes projektek felkutatását és kivitelezését.” – összegezte az eredményeket ifj. Chikán Attila, az ALTEO vezérigazgatója.

 

Ajánlott cikk

Fordított adventi naptárral hív összefogásra az Ökumenikus Segélyszervezet

 December napjaiban nincs is jobb, mint várni, mit rejt az adventi kalendáriumunk következő ablaka. Vagy …

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

%d blogger ezt szereti:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás