FRISSS!!!
Home / Galéria / Megérkeztek az ősz legjobban várt könyvei

Megérkeztek az ősz legjobban várt könyvei

Lélekmelengető novellákkal debütál az egykori tévés Palotás Petra

Remek hír az irodalom kedvelőinek, hogy idén ősszel is sokszínű és figyelemfelkeltő újdonságok érkeznek a boltok polcaira. A kínálatból a történelmet kedvelők, a novellák szerelmesei, de akár a bűnügyek rajongói is találnak kedvükre valót – derült ki az Álomgyár Kiadó pénteken tartott könyvbemutatóján, ahol öt szerző legfrissebb munkái mutatkoztak be.

Beköszöntöttek a borongós őszi napok, amikor nincs is jobb, mint egy könyvvel a kezünkben bekuckózni! Szerencsére idén sem maradunk érdekfeszítő olvasnivalók nélkül. Öt olyan könyv is bemutatásra került, ami már elmondás alapján is letehetetlennek tűnik. A szerzők az EMKE irodaház konferenciatermében meséltek a műveikről egy pénteki sajtótájékoztatón.

Novelláskötettel debütált például Palotás Petra, akire sokan a képernyőről emlékszünk. Az egykori műsorvezető egy ideje már az írást tartja igazi hivatásának. Éppen 10 éve szakított a médiával, és az azóta eltelt évek során gyökeres változások történtek az életében. Megőrizte ugyanakkor a nyitottságát, sőt, talán még fogékonyabbá vált az élet apró szépségeire és visszásságaira. Ez ihlette novelláskötetét, amely az Igazgyöngyök címet kapta – illően azokhoz a szívmelengető és torokszorító történetekhez, amelyek helyet kapnak benne, lelki és szellemi táplálékot nyújtva ebben a sokszor közönyös világban.

Ha Petra művei elnyerik a tetszésünket, jó eséllyel megszólíthat bennünket Hidasi Judit újságíró 99 gondolat a szeretetről című könyve is, amelyet egy személyes tragédia ihletett. A szerző az édesanyja elvesztését követő gyászterápia nyomán kezdett el foglalkozni a szeretet és a boldogság megélésével. Ezek után fogalmazta meg segítő és önfejlesztő gondolatait, melyek elkísérhetnek bennünket a mindennapokban, erőt adva ahhoz, hogy megértsük saját magunkat és egymást. Korábbi, hasonló tematikájú könyve, a Gondolatmappa nagy sikert ért el az olvasók körében.

Új könyvvel jelentkezik idén a szintén újságíró Papp Diána is, akinek Most élsz című regénye már a sorban a hetedik. Az első épp hét éve jelent meg, a hét évet pedig sokan vízválasztónak tartják. Dia is úgy érzi: ez a regénye más lett, mint az előzőek. A személyessége miatt talán egyfajta önismereti utazás is, amelynek során a saját útkeresését tárja az olvasók elé. Könyve elsősorban az ábrándoktól mentes felnőttkorról, a nosztalgiázásról, a “majdegyszer” helyett a “mostélsz” melletti hajthatatlan kiállásról szól.

Más világba kalauzol Budai Lotti régen várt, Rizsporos hétköznapok című könyve, ami a 18-19. századi hölgyek budoár- és divattitkaiba, hétköznapjaiba avatja be az olvasókat. Az már most borítékolható, hogy igazi sikerkönyvvel van dolgunk: a Bookline-on nem hogy hetekig, de hónapokig vezette az előjegyzési listát! Ez a gazdagon illusztrált album több éves kutatómunka nyomán született meg: Lotti egy időre még Párizsba is költözött, hogy a kor divatját kutassa, és alaposan megismerje a helyszíneket, ahol a hölgyek megfordultak. Az írónő azonos című blogját több mint 13 ezren követik.

Egészen más történelmi témát boncolgat Csabai Márk Így öltek ők című könyve – ami azonban közös, hogy ez a mű is alapos kutatómunka által jött létre. Márk öt éven át gyűjtötte az anyagokat a belügyminisztérium archívumából ehhez a tíz leghírhedtebb magyar tömeg- és sorozatgyilkos életét bemutató, képekkel alaposan dokumentált albumhoz: korabeli sajtófotókat és újságcikkeket böngészett, felkutatta a rendőrségi jelentéseket is. Az így született könyv megdöbbentő, idegborzoló, olykor gyomorforgató történésekről rántja le a leplet, az 1900-as évek elejétől egészen napjainkig.

A könyvek már elérhetőek az Álomgyár honlapján és könyvesboltjaiban Budapesten, Szegeden és Debrecenben!

Ajánlott cikk

Szurkolás és belvárosi piknik több mint 10 ezer négyzetméteren

Megnyílt az UEFA hivatalos budapesti szurkolói zónája a Városligeti Műjégpályán A 2021-es labdarúgó Európa-bajnokság első …

Vélemény, hozzászólás?

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás