FRISSS!!!
Home / Szórakozás / Kiállítás / Átrium Galéria – új kiállítás

Átrium Galéria – új kiállítás

Az Átrium Galéria 2017 őszén nyílt meg, Alföldi Róbert művészeti vezetésével. Az elmúlt két évben hat kiállítást tartottunk: Somewhere over the Rainbow, RETRO PC, kocsisimre, sz.-REÁL, Kazovszkij 10, Feketén-fehéren.

A II. kerület szívében működő, a nagyközönség számára ingyenesen látogatható kortárs kiállítóhely kialakítását és működését korábban az előadóművészeti taóból finanszíroztuk, ám ennek a megszüntetésével, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkárság az Átriumot méltatlanul sújtó, az állami támogatást 77%-ban csökkentő döntésének eredményeként a Galéria működését is kénytelenek voltunk felfüggeszteni.

A jövő ugyan még mindig nem megoldott, a finanszírozás fedezetét az állam elvette, ám mi továbbra is úgy gondoljuk: mind az Átrium, mind a főváros, mind a II. kerület lakói, a színház látogatói számára fontos, hogy a Margit körúti színházban létezzen egy hozzáférhető kortárs képzőművészeti kiállítóhely. Ennek okán, bízva a jövőben, az Átrium önálló művészi arculata visszaépítésének első lépéseként 2019 őszén az Átrium Galéria újra kinyit. A „CSAK” grafika című kiállítás megnyitójára a Vaknyugat november 18-i előadása előtt, este fél 7-kor kerül sor. A tárlat 2020. január 31-ig a színház nyitvatartási idejében ingyenesen látogatható.

„CSAK” grafika

A grafika mifelénk még mindig mostohagyerek.
Mert nem olaj, meg nem vászon.
Mert „csak” papír és szén.
Mert „csak” papír.
Mert „csak” grafika.
De tényleg csak?
Vagy mégsemcsak?
(Én a magam részéről nagyon szeretem ezt a sűrű, elegáns és szabad és vad világot, ami a grafika. És ami még mostanság is „CSAK” grafika.)

— Alföldi Róbert

Fotók:  Lakatos Péter
A csatolt reprodukció: Gedő Ilka: Színminta 112

Ajánlott cikk

300 négyzetméteres Vízipók-csodapók egy tűzfalon

300 négyzetméteres Vízipók-csodapók egy tűzfalon, elkészült a Vízipók-csodapók című tűzfalfestmény Józsefvárosban! A gigantikus falfestmény két …

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

%d blogger ezt szereti:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás