FRISSS!!!
Home / Fesztivál / Zakatol a Sziget kívánsággép

Zakatol a Sziget kívánsággép

Már lehet leadni a kívánságokat, kiket szeretnénk látni-hallani jövőre Szigeten, és már látható Sziget 2019-es aftermovie-ja is. Jövőre pedig nagy változásokat terveznek a fesztivál szervezői.

 

“A kívánsággép az egyik legfontosabb forrásunk, hogy kiket kérjünk fel az elkövetkező fesztiválra” – mondta Kádár Tamás, a Sziget főszervezője, hozzátéve, hogy mostantól várják a szavazatokat a már zakatoló kívánsággépbe, ami idén is nagyon jól teljesített, hisz’ az kilenc headlinerből nyolc sztár – Macklemore, Martin Garrix, a Twenty One Pilots, Ed Sheeran, a Foo Fighters, The 1975, a Florence + The Machine vagy Post Maleone – előkelő helyen szerepelt a kívánságok között. Közben megjelent a 2019-es Sziget aftermovie-ja is, röpke két percbe sűrítve az idei Sziget legemlékezetesebb pillanatait. “Az elmúlt évektől eltérően nem akartunk egy 8-10 perces filmet gyártani, hiszen egyrészt még erősen él az emlék mindenkiben, másrészt tudjuk, hogy az internet felhasználók szokásai is változnak és a rövidebb tartalmak felé tolódnak el. Emellett feltett szándékunk, hogy jövőre sokat változtassunk a Szigeten és inkább erre akarunk majd fókuszálni” – meséli Kádár.

És itt lehet szavazni a jövő fellépőire: https://mymusic.szigetfestival.com/hun

Ajánlott cikk

Utoljára 50éves Táncdalfesztivál az Arénában!

1969-ben, azaz 50 éve ért véget a Táncdalfesztiválok első, nagy  korszaka.  Egy aranykor lezárult, hogy …

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

%d blogger ezt szereti:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás