FRISSS!!!
Home / Koncert / Jön a Milky Chance az Akvárium Klubba

Jön a Milky Chance az Akvárium Klubba

Legújabb Mind the Moon című, harmadik lemezével érkezik az Akvárium Klubba 2020. február 29-én a német formáció, a Milky Chance.

Az énekes-gitáros Clemens Rehbein, Philipp Dausch DJ és producer, illetve Antonio Greger gitáros még az iskolai évek alatt barátkoztak össze, de a tagok közös zenei érdeklődésének köszönhetően végül megalapították a Milky Chance-t. Kezdetben csak duóként, 2015 óta azonban mindhárman aktív tagjai a zenekarnak..
A tagokat olyan előadók inspirálták, mint a Bob Marley, Hendrix vagy a Red Hot Chilli Peppers, zenei stílusukat mégis nehéz behatárolni, hiszen felfedezhető a folk, a rock, némi reggae és egy kis jazz is az elektronikai jegyek mellett. A Milky Chance 2013-ban jött ki első kislemezével, a Stolen Dance című dallal, ami azonnal a slágerlisták élére került, ezzel megszerezve a zenekarnak a világhírnevet.


Még ebben az évben kiadták Sadnecessary című albumukat, amit 2017-ben Blossom címmel követett második nagylemezük. Novemberben pedig új, fülbemászó dallamokkal jelenik meg Mind the Moon című harmadik stúdió albumuk, melyet élőben is hallhat majd a közönség február 29-én, a NagyHallban.

Jegyek október 4-től: https://akvariumklub.hu/programok/milky-chance/

Facebook esemény

Ajánlott cikk

FLO RIDA A 2020-AS EFOTT-ON

A legnagyobb slágereivel és egy vadiúj albummal érkezik Sukoróra a gospelénekesből lett rapperóriás Az EFOTT …

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

%d blogger ezt szereti:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás