FRISSS!!!
Home / Szórakozás / Színház / BUDAPEST BÁR A CIRKUSZBAN!

BUDAPEST BÁR A CIRKUSZBAN!

  • Egyetlen estén a Budapest Bár és a Magyar Nemzeti Cirkusz artistáinak produkciója!

Augusztusban Balatonlellén a nagyszerű művészek találkozásából csoda született, október 24-én pedig a fővárosban lehetünk szemtanúi a különleges hangulatú estének. A Budapest Bár zenekar ezúttal Kiss Tiborral, Frenkkel, Behumi Dórival, Keleti Andrással, Rutkai Borival és Kollár-Klemencz Lászlóval érkezik. Az izgalmas cirkuszi produkciókkal színesített koncert csak egyetlen egy alkalommal látható Budapesten!

Farkas Róbert elárult néhány kulisszatitkot arról, hogy hogyan is jött létre ez a nem mindennapi együttműködés. “Tóth Balázs barátom, aki balatoni hiperaktivista és egyben a Balatoni Kör alelnöke, bemutatott ifj. Richter Józsefnek, a legfiatalabb magyar cirkuszigazgatónak. A Balatonlellén táborozó Magyar Nemzeti Cirkusz sátra ugyanis vasárnaponként szabadnapos volt – gondoltuk, beköltözünk. Az egyszerű bérleti viszonyból előbb barátság, majd izgalmas művészi együttműködés alakult, ugyanis hamar kiderült: a Budapest Bár és a Cirkusz között nagyon jól működik a kémia. Megnéztük egymás produkcióit, ötleteltünk, lelkesedtünk, az előadás napján pedig tartottunk egy nagyon intenzív próbát – és ebből megszületett a csoda. Én legalábbis rettentően élveztem, de ahogy elnéztem, a közönség is megőrült.” Idősebb Richter József Kossuth díjas cirkuszművész szerint “hatalmas öröm volt látni ezt a két csapatot, hogy milyen lendületes, világszínvonalú produkciót hoztak össze néhány hét alatt.” 

A Budapest Bár a szívbemarkoló és szívderítő dalok cigányzenei feldolgozásaival vált Magyarország egyik legnépszerűbb zenekarává. Az együttes varázslatos vonzerejét a kitűnő zenészeknek és a magyar rockzene kultikus énekeseinek köszönheti. A Budapest Bár védjegyévé vált egyedi stílus gyökerei az 1920-30-as évekbeli, budapesti kávéházak világáig nyúlnak vissza. A zenekar vezetőjének és alapítójának, Farkas Róbertnek eredeti szándéka az volt, hogy új lendületet adjon a kávéházi cigányzene műfajának, életben tartva és megújítva a régi hagyományokat. A zenekarnak köszönhetően rég elfeledett dallamok váltak újra a köztudat, és a fiatalok kultúrájának részévé. Korok, kultúrák, stílusok és korosztályok találkoznak a produkcióban – talán ezért is szeretik fiatalok és idősebbek egyaránt az együttest, amely mára többgenerációs kedvenccé vált.

A Budapest Bár zenekar: Farkas Róbert (hegedű, gitár), Farkas Mihály (cimbalom), Ökrös Károly (harmonika, zongora), Farkas Richárd (bőgő), Kisvári Ferenc (dob) 

Énekesek:  Kiss Tibor, Behumi Dóri, Kollár – Klemencz László, Keleti András, Rutkai Bori és Frenk. 

Közreműködnek a Magyar Nemzeti Cirkusz artistái ifj. Richter József cirkuszigazgató vezetésével. 

Időpont: 2019. október 24. 19.00

Helyszín: Magyar Nemzeti Cirkusz, Budapest, XXII. kerület, Nagytétény, Barackos út 110. az M0 autópálya lehajtó mellett

Figyelem! Az előadás NEM a Fővárosi Nagycirkuszban lesz!!!! 

 www.budapestbar.hu

www.facebook.com/budapestbarband

www.youtube.com/budapestbar

https://instagram.com/budapest_bar

Ajánlott cikk

FLO RIDA A 2020-AS EFOTT-ON

A legnagyobb slágereivel és egy vadiúj albummal érkezik Sukoróra a gospelénekesből lett rapperóriás Az EFOTT …

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

%d blogger ezt szereti:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás