FRISSS!!!
Home / World / LAZARVS Nevet változtat az Apey & the Pea

LAZARVS Nevet változtat az Apey & the Pea

Több ezer ember előtt, tizedik születésnapi koncertjük végén jelentették be a zenekar tagjai, hogy ez volt az Apey & the Pea utolsó fellépése. A jubileum ugyanis egyben korszakváltást is jelent, a metál trió LAZARVS néven folytatja tovább. 

Tíz év alatt az Apey & the Pea a hazai metálvilág egyik legjelentősebb zenekarává nőtte ki magát, és a külföldi jelenlétük is egyre erőteljesebb. A tízéves koncertjükkel azonban lezártak egy korszakot, és új fejezetet nyitnak.  „Nagyon köszönjük mindenkinek az eddigi 10 évet, minden pillanatát imádtuk. Mint azt bizonyára már a legtöbben tudjátok, nagy lendülettel íródnak az új számok, és minél többet dolgozunk rajta, minél közelebb a végcél, úgy érezzük, új fejezetet kell nyissunk a zenekar életében. Innentől LAZARVS néven folytatjuk tovább” – jelentették be a zenekar tagjai. 

A LAZARVS októberben magyarországi klubturnéra indul a Stubborn-nal, emellett a 2020 őszén megjelenő, Lazarus című lemezükön is dolgoznak. „Ezzel az anyaggal zeneileg nagyon messzire megyünk. Hideg, helyenként kifejezetten morbid lesz, tele új dolgokkal” – mesélte Áron András „Apey”. A tervek szerint a LAZARVS első single-je és a hozzá tartozó videoklip tavasszal fog debütálni.

A LAZARVS magyarországi turnéjának állomásai: 

10.18 Debrecen – Roncsbár, vendég: Stubborn

11.15 Pécs – Pécsi Est, vendég: Stubborn

11.22 Szeged – Jate Klub, vendég: Stubborn

11.23 Sopron – Hangár, vendég: Stubborn

 

01.10 Székesfehérvár – Petőfi Kultúrtanszék, vendég: Stubborn 

01.11 Nyíregyháza – Club Hollywood, vendég: Stubborn 

01.17 Tatabánya – Roxxy, vendég: Stubborn

01.25 Törökszentmiklós, vendég: Stubborn

 

02.07 Szombathely – Végállomás Klub, vendég: Stubborn

02.28 Veszprém – Expresszó

 

03.06 Győr – Rómer Ház, vendég: Stubborn

03.07 Kapuvár – Shop-Stop, vendég: Stubborn

 

Ajánlott cikk

Kerekes Band: ReWind

Daft Punktól Radics Béláig – feldolgozáslemez a Kerekes Bandtől Az utóbbi évtizedben a Kerekes Band …

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

%d blogger ezt szereti:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás