FRISSS!!!
Home / Szórakozás / Színház / ELŐADÁSOK PREMIER ELŐTT A TRIP HAJÓN, A SZÍNHÁZAK ÉJSZAKÁJÁN

ELŐADÁSOK PREMIER ELŐTT A TRIP HAJÓN, A SZÍNHÁZAK ÉJSZAKÁJÁN

Premier előtt leshetnek be a nézők két előadásba is a TRIP hajón a Színházak éjszakáján, most szombaton. A nyitóprogram 11.30-tól a Szerelem Na’Conxypan-banA lányok című cirkusz-színház, amely egy készülő, az újcirkusz eszköztárát használó trilógia első része. Szereplői a Baross Imre artistaképző növendékei.

17.00 órától a MIT – Az ember tragédiája rövidítve áll premier előtt színpadra, melyben három fiatal színész – Staub Viktória, Baki Dániel és Georgita Máté Dezső – vállalja a lehetetlent: kevesebb, mint másfél órában színre vinni a magyar drámairodalom egyik legnagyobb alkotását és megmutatni, hogy Az ember tragédiája sokkal közelebb áll hozzánk, mint gondolnánk. 

Az előadások közötti időben maga a helyszín kapja a főszerepet: a TRIP bázisa, a muzeális értékű veterán hajó a magyar dunai-tengeri flotta utolsó, még meglévő tagja, amely szolgált a Fekete- és a Földközi-tengeren is. Titkait Hadnagy Gábor hajóskapitány mutatja meg a 13.00-kor és 16.30-kor kezdődő hajóbejáráson. 

20.00-tól vendégművészként az idén 10 éves Duda Éva Társulat akrobatákkal és tűzzsonglőrökkel kiegészülve veszi be a TRIP hajó színpadát. VIRTUS című előadásuk a kortárs tánc és az újcirkusz világát ötvözi, sajátosan magyar ízzel.

A TRIP mindezeken túl a 22.00-kor Színházak Éjszakája hivatalos afterparty helyszíne is, így biztosan nem lesznek üres percek szeptember 21-én a Batthyány tértől két percre, a Szilágyi Dezső tér 2-es mólójánál horgonyzó TRIP hajón.

További információ

Szerelem Na’Conxypan-ban – A lányok, szeptember 21, 11.30

PREMIER ELŐTT A SZÍNHÁZAK ÉJSZAKÁJÁN!

Cirkusz-színház a Baross Imre Artistaképző Intézet Előadó-művészeti Szakgimnázium diákjaival.

A történet középpontjában egy Na’Conxypan-i testvérpár áll – két lány, akik valaha egyként léteztek, de akiket elszakított a Föld iránti kíváncsiság, s készek mindent megtenni azért, hogy ismét együtt lehessenek. Az ő történetük adja az előadás gerincét – magától értetődő együtt-létezésük, elszakadásuk, az elszakadást követő feldolgozhatatlan időszak, vágyakozásuk és harcuk az újjá-egyesülésért. A történeten keresztül olyan témákat is érintünk, mint például önmagunk definiálásának lehetőségei, a kamaszkori útkeresés, a testvéri kapcsolatok fontossága.

Alkotók, közreműködők: Nyerges Anna, Nagyhegyi Sára, Dienes Kinga, Györe Nóra, Karna Réka, Nagy Blanka, Szegő Saci, Zsálek Áron, Hellenpárt Levente, Buti Gordon, Molnár Gréti, Tarba Patrícia, Grandpierre Gabriell és Zeley Aliz, Urmai Blanka, Quixotic/ Miklósy Krisztián, Pataky Klári, Végh Erika, Fabacsovics Lili, Magács László

MIT – Az ember tragédiája rövidítve, szeptember 21, 17.00

PREMIER ELŐTT A SZÍNHÁZAK ÉJSZAKÁJÁN!

Ha meghalljuk, hogy Az ember tragédiája, régies, érthetetlen szöveg, gigantikus látványvilág és botrányos jelenetek jutnak eszünkbe. Most azonban mindezt hátrahagyjuk és új szemszögből, három fiatal, virtuóz színész kalandozásain keresztül ismerkedünk meg újra Madách Imre remekművével. Három színész, akik elhatározták, hogy bármi áron, de végrehajták a lehetetlent: kevesebb, mint másfél órában színre viszik a magyar drámairodalom egyik legnagyobb alkotását és megmutatják, hogy Az ember tragédiája sokkal közelebb áll hozzánk, mint gondolnánk.

Hatalom, árulás, harc, kiégettség, szerelem – és persze a lét értelmének szüntelen keresése. Soha el nem évülő témák, amik több, mint 150 év után is gondolkodásra sarkallják a nézőt. De teszünk róla, hogy azért nevetni is maradjon ideje.

Az előadás eddig kizárólag színházi nevelési előadásként, gyerekek számára volt látható. A TRIP törzsközönsége kérésére azonban Magács László rendező a 2019/2020-as évadban felnőtteknek is szóló előadássá dolgozza át. 

Játsszák: Staub Viktória, Baki Dániel, Georgita Máté Dezső. Dramaturg: Fabacsovics Lili. Rendező: Magács László.

Hajóbejárás Hadnagy Gábor Hajóskapitánnyal, szeptember 21, 13.00 és 16.30

Az 1939-ben vízre bocsátott Debrecen – korábban Kassa, 1. sz Műhelyhajó – a magyar dunai-tengeri flotta utolsó, még meglévő tagja. Hadi szolgálatot teljesített, a közelgő Vörös Hadsereg elől Ausztriába menekítették, majd a Duna, illetve a Fekete- és a Földközi-tenger kikötői között közlekedett. Történetét Hadnagy Gábor hajóskapitány tárja fel a Színházak Éjszakáján.

További információ:

Facebook: https://www.facebook.com/tripbudapest/

Instagram:https://www.instagram.com/tripbudapest/

Web: www.tripart.hu

Ajánlott cikk

Benczúr Ház Kulturális Központ novemberi műsora

Budapest, Benczúr u. 27. Tel.: +36/1 322 4240 Részletes információ és jegyvásárlási lehetőség: benczurhaz.hu November …

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

%d blogger ezt szereti:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás