FRISSS!!!
Home / Címlap / Az 1989-es őszi eseményekről emlékezik meg a Magyar Vöröskereszt 

Az 1989-es őszi eseményekről emlékezik meg a Magyar Vöröskereszt 

1989. augusztusában nagyszámú NDK menekült érkezett hazánkba abban a reményben, hogy Magyarországon keresztül nyugatra folytathatja útját. Az első napokban mintegy 180 fő számára, majd a folyamatosan érkező emberek és családok ezreinek nyújtott segítséget a Magyar Vöröskereszt egészen az 1989. szeptember 10-i határnyitásig. 

A Magyar Vöröskereszt a krízis kialakulásának első napjaiban az alapvető életfeltételek biztosítása érdekében az NSZK nagykövetség és konzulátus környékén táborozó mintegy 180 embernek osztott élelmiszert, gyorssegély formájában.  Később a csillebérci, zánkai, leányfalui, balatonszéplaki és balatonföldvári táborokban biztosított elhelyezést és teljes ellátást több mint 5000 embernek az NSZK Vöröskereszttel együttműködésben. A kialakult helyzetre adott reakció jól tükrözi azt az erőt, mely a Vöröskereszt nemzetközi humanitárius segítő hálózatában rejlik. Ez a segítség ma is elérhető a rászoruló emberek számára. 

A Magyar Vöröskereszt által 1989. szeptember 11-én kiadott MTI Közlemény kiemeli, hogy az ellátás az érintettek érdekében, esetenként az ő kérésüknek megfelelően került megszervezésre a Nemzetközi Vöröskereszt elvárásainak és alapelveinek megfelelően. A szolgálatot a Vöröskereszt részéről zömmel önkéntesek végezték, akik akkor nem rendelkeztek hasonló helyzetben szerzett tapasztalatokkal, ám így is helytálltak és sikerült eleget tenniük humanitárius küldetésüknek. 

2019. szeptember 17-én a Magyar Vöröskereszt az események 30. évfordulója alkalmából vendégül látja azokat a munkatársakat és önkénteseket, akik részt vettek az 1989-es eseményekben. A találkozón felelevenítjük a történéseket, korhű dokumentumok és fényképek segítségével emlékezünk meg szervezetünk egyik nagyon fontos, meghatározó szerepvállalásáról. A program időpontja és helyszíne: 

2019. szeptember 17-én 10 óra 

Empathy Café & Bistro, 1051 Budapest, Arany János utca 31. 

Ajánlott cikk

Megnyitották a Pap Kolbászműhely húsüzemét

A hagyományt és a modern technológiát ötvözi az új gödöllői húsipari egység Három termékcsalád – …

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

%d blogger ezt szereti:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás