FRISSS!!!
Home / Galéria / Spiró György: Honderű

Spiró György: Honderű

  • Komédia két részben
  • Rendező: Valló Péter

A Pesti Színház 2019-2020-as színházi évadának első bemutatója, Spiró György Honderű című komédiája a nagyszerű művészek jutalomjátékát ígéri egy kitűnő színházi estén.

Spiró György így ír művéről: „A keresztény középosztály legjobbjairól írtam meg a Honderűt, és nagyon szeretem. Jó volt árnyaltan és pontosan fogalmazó szereplők lelkéből megszólalni az általános szellemi romlásban, jó volt elidőzni e bölcs és tapasztalt emberek között.”

Három sokat megélt öregúr barátnőjüknél, Annamarinál beszélnek meg találkozót. A látogatás célja azonban nem egy kellemes beszélgetés, nem is a nosztalgiázás – ahogy a háziasszony gondolja -, a régen nem látott barátok egy becsületbeli ügy végére akarnak pontot tenni. A vendégek érkezése előtt váratlanul betoppan egy fiatal végrehajtó, aki Annamari tartozása fejében foglalni készül a lakásban – bármit, ami mozdítható. A többszörös özvegy ugyanis a számláit – kivéve a telefont – meggyőződésből nem fizeti be. A végrehajtó legnagyobb meglepetésére, Annamari szemrebbenés nélkül tenne eleget a végrehajtásnak, de ma rég látott barátait várja.

Bemutató | 2019. szeptember 6. | Pesti Színház

Háttér: 

A nagysikerű komédia felkérésre született, mintegy két hónap alatt:  

Spiró György: „1997 január végén felkértek, hogy írjak egy „nyári” szerepet Tolnay Klárinak. Az első, amire szükségem volt, hogy körvonalazzam azt a társadalmi közeget, ami a művésznőt övezi, amivel teljesen azonosulni tud. Azt viszont nem tudtam, hogy mindezt hogyan tudnám megfogni. Elmentem hát a Széchenyi könyvtárba és ott szerencsémre rábukkantam egy osztálynaplóra, amit 8 éven át vezettek ciszterci diákok. Az osztálynaplóból kiderült számomra, hogy pontosan ugyanolyan szellemiséggel tanították őket, mint engem jó pár évtizeddel később egy kültelki gimnáziumban. Ennek a felismerésnek köszönhetően vissza tudtam nyúlni a hangulathoz, és hirtelen otthon éreztem magam ebben a közegben. Tolnay Klári végül színpadon nem, de a rádióban eljátszotta a szerepet.” 

HONDERŰ

  1. szeptember 6. | Pesti Színház

SZEREPLŐK és ALKOTÓK

AnnamariBÖRCSÖK ENIKŐ
FriedhofLUKÁCS SÁNDOR
PukánszkyKERN ANDRÁS
ZoltánffyMÁRTON ANDRÁS
VancsuraOROSZ ÁKOS
DíszletSZLÁVIK ISTVÁN
JelmezSZAKÁCS GYÖRGYI
DramaturgBALASSA ESZTER
ZeneszerzőMELIS LÁSZLÓ
Zenei munkatársTERMES RITA
RENDEZŐVALLÓ PÉTER

fotók: Szkárossy Zsuzsa

Ajánlott cikk

Nem merünk gyermeket vállalni korona idején

A Ragaszkodj hozzá! program felmérése a magyar párok babavállalási kedvének alakulásáról a világjárvány tükrében „Későbbre …

Vélemény, hozzászólás?

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás