FRISSS!!!
Home / Élet+Stílus / Otthon / A pénzről közösen döntenek a magyar párok

A pénzről közösen döntenek a magyar párok

  • A legtöbben a kisebb kiadásokat is megbeszélik egymással

A tartós párkapcsolatban élő magyarok nagy része közös kasszán él partnerével és a pénzügyi döntéseket is együtt hozzák meg – derül ki a Budapest Bank megbízásából készített reprezentatív kutatásból[1], amely az egy háztartásban élő magyar párok pénzügyi szokásait mérte fel. A megkérdezettek háromnegyede közös kasszából gazdálkodik társával, annak ellenére, hogy a legtöbben külön bankszámlával rendelkeznek. A titkolózás nem jellemző a magyar párokra, nagyon keveseknek van például olyan tartozása, amelyről partnere nem tud.

 

A párkapcsolatban élők közel háromnegyede (72 százaléka) közös kasszán él a párjával. Külön kasszát főként a még rövid ideje együtt élők tartanak fent, illetve azok a párok, ahol legalább az egyik félnek van jelentősebb különvagyona, vagy olyan fizetési kötelezettsége, amely csak őt terheli (pl. gyerektartás). Azonban hiába a közös kassza, a párok több mint felének külön bankszámlái vannak – ennek az esetek felében legtöbbször nincs különösebb oka, „így alakult”, illetve az is gyakori, hogy a párok összekerülésükkor már rendelkeztek külön-külön folyószámlákkal, és egyszerűen nem érezték szükségét a váltásnak. Közös számlával leginkább a 60 év felettiek, a házasok, illetve azok a párok rendelkeznek, akik 20 évnél régebben élnek együtt.

A külön kasszán élőknél nem jellemző egyértelmű felosztás a háztartással kapcsolatos kiadások fedezése terén, a legtöbb tételt hol egyikük, hol másikuk fizeti. A nemek közti eltéréseknél jelentősebbek a jövedelem szerinti különbségek: ahol nem megosztva fedezik a költségeket, ott legtöbbször a magasabb jövedelmű fél a finanszírozó. Kivételt képeznek a kisebb, napi szintű bevásárlások, illetve a ruhavásárlás, amely inkább a hölgyek feladata és kiadása, míg a ház körüli karbantartással kapcsolatos tételek, valamint az autó szervizelése jellemzően a férfi költségei. A gyerekek zsebpénzéről általában közösen döntenek a szülők, azonban ha szigorúan a nemek önálló döntési szerepét nézzük, inkább a nőknek van nagyobb szava ebben – igaz, a zsebpénz forrásának biztosítása már inkább a férfiak feladata.

Ajánlott cikk

Itt az új rekord: elkészült az ország leghosszabb szurkolói sálja

Friss hazai kutatás vizsgálta az online szurkolási szokásokat Ha sportról van szó, az online térben …

Vélemény, hozzászólás?

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás