FRISSS!!!
Home / Fesztivál / Minden rekordot megdöntött a STRAND Fesztivál

Minden rekordot megdöntött a STRAND Fesztivál

Vasárnap hajnalban ért véget a MOL Nagyon Balaton nyárzáró eseménye, a STRAND Fesztivál. A 2013-ban indult fesztivál mára a Balaton régió egyik legnépszerűbb programja lett, amelyre a szezon legvégén a vártnál jóval többen, 126 ezren látogattak el Zamárdiba, megtöltve a déli part szinte összes szálláshelyét. A nyitónapon adták át a Petőfi Zenei Díjakat, a programban pedig többek között a Bastille, Jason Derulo, Anne-Marie, Dimitri Vegas & Like Mike, John Newman, Steve Aoki és több száz hazai kedvenc koncertje szerepelt. A hazai  fesztiválszervezés történetében először fordult elő, hogy az ötnapos fesztiválon  3 alkalommal ki kellett tenni a “teltház” táblát, a hétvégi koncertekre minden jegy elkelt.

A szervezők hazai- és világsztár fellépők bevonásával indítottak akciót, amely keretében hátrányos helyzetű családok iskolakezdését támogatják. „A jótékony kezdeményezés 140 diák iskolakezdését támogatja összesen 1.400.000 Forinttal az Ökomenikus Segélyszervezeten keresztül.” – mondta el Lobenwein Norbert, főszervező.

„A STRAND-dal egyidőben zajló B my Lake fesztivál 4 napja minden bizonnyal ugyancsak emlékezetes a résztvevők számára. A legnagyobb sikert a Tale of Us és Sven Väth naplementés koncertje hozta, az eseményen 4 nap alatt 46 ezren vettek részt.” – tudtuk meg Fülöp Zoltán főszervezőtől.

A MOL Nagyon Balaton sorozat folytatódik, szeptember 13-14-én a balatonboglári Gömbkilátónál indul a Balaton Piknik. A MOL Nagyon Balaton eseményei már most egymilliónál több vendéget vonzottak idén a Balaton partjára.

Ajánlott cikk

Nem merünk gyermeket vállalni korona idején

A Ragaszkodj hozzá! program felmérése a magyar párok babavállalási kedvének alakulásáról a világjárvány tükrében „Későbbre …

Vélemény, hozzászólás?

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás