FRISSS!!!
Home / Egyéb / Megjelent Grúbi első dala az xd!

Megjelent Grúbi első dala az xd!

A Krúbi néven ismert rapper 2017-ben robbant be a köztudatba, útját pedig azóta is teltházas koncertek fémjelzik. Első nagylemeze tavaly tavasszal jelent meg Nehézlábérzés címmel, idén februárban pedig Zárolás Feloldva című EP-jével borzolta a kedélyeket.

A szabadszájúságáról ismert rapper most pedig alteregójával, Grúbival támad, aki egy háromrészes videósorozatban mutatta be a sztárság rögös útját. A kisfilmekben nyomon követhetjük az ikertestvér reménytelen próbálkozásait olyan sztároknál, mint Marsalkó Dávid (Halott Pénz), Hiró (AK26) illetve a Belga. Végül a mai napon aztán Grúbi mégis elérkezett első – és a klip szerint utolsó – mérföldkövéhez is karrierjében, hiszen megjelent xd című, újfent sok iróniával operáló dala egy igen provokatív NSFW videoklip kíséretében. A kisfilmből az is kiderül, hogy Grúbi még mielőtt igazán befuthatott volna, sajnos eltávozott az élők sorából, hiszen a videóban két minyon vesz tőle könnyes búcsút. Aztán persze mást is csinálnak. 

Krúbi tehát ezzel a dallal (is) készül első önálló parkos koncertjére, ahová beugranak majd mellé olyan haverok is, mint Dé:Nash, Kapitány Máté ft Lil Frakk, Mikee Mykanic és Saiid (+Dj Q-Cee). Sőt, ki tudja, talán a szerencsétlen ikertesó, Grúbi is feltámad az eseményre, de ha nem, akkor is Krúbi emlékezik majd meg fivéréről ezzel a számmal. Augusztus 23-án tehát dalpremier és az év egyik legnagyobb rapbulija a Budapest Parkban!

Grúbi – xd: 

Jegyek: https://www.budapestpark.hu/events/a-rapgalaxis-orzoi-20190823#select-ticket

Ajánlott cikk

Egy hétig minden a megfizethető ízekről szól 

Indul az őszi Országos Étterem Hét – 25 új étterem csatlakozott a többiekhez Közeleg az …

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

%d blogger ezt szereti:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás