FRISSS!!!
Home / Címlap / A 100 Tagú Cigányzenekar és a Balaton legnagyobb tűzijátéka augusztus 20-án Siófokon

A 100 Tagú Cigányzenekar és a Balaton legnagyobb tűzijátéka augusztus 20-án Siófokon

Augusztus 16-20. között rendezik meg a nyári szezon legfontosabb siófoki fesztiváltját, a Bor és Kenyér Ünnepét a Balaton legnagyobb tűzijátékával és számos sztárfellépővel, köztük a 100 Tagú Cigányzenekarral. Az ötnapos, ingyenes fesztiválon az esti koncertek mellett kézművesek és gasztroárusok is várják a látogatókat a siófoki Hajóállomáson.

Az augusztus 20-i nemzeti ünnep köré szerveződő siófoki Bor és Kenyér Ünnepe hagyományosan a régió egyik legnagyobb eseménye, melyre 2018-ban több tízezer vendég látogatott ki. A fesztivált idén is a hosszú hétvégére időzítve, augusztus 16-20. között rendezik meg.

A Bor és Kenyér Ünnepének első napján, pénteken a siófoki Blokk együttes zenél majd. Szombaton már két koncertet is tartanak. Érkezik A Dalban feltűnt Hajdu Klára jazzénekesnő, majd a díjnyertes szaxofonos Zolbert és Takács Nikolas közös koncertjét hallgathatja meg a közönség. A vasárnapi nap fő fellépője Czutor Zoltán zenekara, a Belmondo lesz, előttük a siófoki Jazzmin játszik. Hétfőn először a Tolna megyéből érkező Tamási Koncert-Fúvószenekar ad koncertet, akiket ifj. Andorai Péter és zenekara, az Elvis-feldolgozásokat játszó Andorai Péter & The Graceband követ.


A fesztivál utolsó napja, augusztus 20-a a hagyományok jegyében telik majd. A programot a Balaton Táncegyüttes néptáncműsora indítja 16 órakor, ezután következik a tradicionális kenyér- és borszentelés a történelmi egyházak képviselőinek, illetve a város vezetőinek jelenlétében. Utána táncházzal lehet hangolódni az estére, hiszen a tavalyi óriási sikerre való tekintettel idén is a 100 Tagú Cigányzenekar ad kétórás, ünnepi koncertet Siófokon. A koncert után pedig következik a Balaton legnagyobb tűzijátéka 21 órától.
A tűzijátékot a BAHART jóvoltából a Balatonról is lehet majd nézni, hiszen augusztus 20-án Siófokról is indulnak tűzijátéknéző buli- és sétahajójáratok.
Az augusztusi hosszúhétvégén is Siófokon kezdődik a Balaton!

További információ >>>

Facebook oldal >>>

Ajánlott cikk

Minden eddiginél többen futottak a Bridgestone Budaörs Félmaratonon

Két olimpikon drukkolt a Szurkolói Zónában 1550-en álltak rajthoz a most vasárnap hatodik alkalommal megrendezett …

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

%d blogger ezt szereti:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás