FRISSS!!!
Home / Címlap / Mentők a Szigeten

Mentők a Szigeten

Az Országos Mentőszolgálat előre kidolgozott mentési terv alapján, 9 mentőautóval, és egy központi betegellátó ambulanciával biztosítja az idei Sziget fesztivált, de szükség esetén rendelkezésre áll a szolgálat teljes háttérkapacitása is. A Sziget egészségügyi mentőbázisára érkező fiatalok egy első, állapotuk súlyosságát felmérő betegvizsgálat után kerülnek az ellátóhelyre, majd szükség esetén mentővel a megfelelő kórházba, a „területen” pedig a fesztivál résztvevőinek egészségi állapotát figyelő önkéntesekből, a „Helperekből” álló elsősegélynyújtó rendszer is működik. A rendezvény egészségügyi biztosítása a fővárosi lakosság mindennapi mentőellátását nem érinti, hiszen a tömegrendezvényt az OMSZ plusz kapacitásával biztosítja.

A profi egészségügyi ellátás mellett az is fontos, hogy a fesztiválozók betartsanak néhány egyszerű szabályt egészségük érdekében:

·        A nagy meleg és a perzselő napsütés fokozott terhelést ró a szervezetre, amit leginkább megfelelő folyadékbevitellel ellensúlyozhatunk. Fontos, hogy a cukros üdítőital helyett inkább vizet igyanak és legalább 3 liter folyadékot fogyasszanak naponta. Kérjük, hogy alkoholt csak mértékletesen igyanak, az öntudatlan részegség életveszélyes!

·        A folyadékbevitel mellett a megfelelő táplálkozás is fontos. Naponta legalább egyszer fogyasszanak meleg ételt, a reggeli és a vacsora is fontos, különösen a nagyobb fizikai megterhelés miatt.

·        A napközbeni hőség idején könnyű, szellős ruházat ajánlott, de az is fontos, hogy az ember fejét ne érje tartós, közvetlen napsütés, egyrészt az erős UV sugárzás, másrészt a napszúrás veszélye miatt. Ájulásos rosszullét esetén legjobb, ha hűvös, árnyékos helyen lefektetjük a segítségre szorulót, hiszen így az átmeneti vérkeringési zavar hamar rendeződhet.

·        Aki krónikus megbetegedésben szenved, vigye magával szokásos gyógyszereit és ügyeljen annak tárolására. Ehhez az egészségügyi ambulancián szakszerű segítséget kaphat.

·        A láb sérülését, a fájdalmas rándulásokat, ficamokat megelőzheti, ha megfelelő, zárt cipőt visel.

·        Vigyázzanak magukra és a körülöttük lévőkre is. Ha mégis megtörtént a baj, vegyék igénybe az elsősegélynyújtók, vagy a biztonsági személyzet segítségét.

Ajánlott cikk

Itthon is utat tör a precedensjog

A legtöbben hallottak már az angolszász precedensjog és a kontinentális bíróságok közti különbségről – ahogy …

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

%d blogger ezt szereti:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás