FRISSS!!!
Home / Címlap / Az ország legkiválóbb mecénását keresik

Az ország legkiválóbb mecénását keresik

  • Art is Business Díj 2019

2019 decemberében először ítélik oda vállalatok és mecénások számára a kultúratámogatásért és művészeti szponzorációért járó kitüntetést, az Art is Business Díjat. Az elismerést, amelyet a kortársPRos hívott életre, három kategóriában osztják ki a kulturális szcénát példaértékűen támogató nagyvállalatok, kis- és középvállalkozások valamint mecénások között. Utóbbi kategória jelöltjei azon magánemberek lehetnek, akik 2018-19 folyamán, saját erőből támogatták és segítették a művészeti szférát. A szeptember 15-ig tartó pályázati időszak alatt a vállalatok a jelentkezéshez szükséges kérdőív kitöltésével, önbevallásos módon nevezhetnek, mecánásokat pedig felterjesztés által lehet jelölni. 

Az Art is Business Díj azokat a felelősen gondolkodó vállalatokat és mecénásokat hivatott elismerni, akik nyitott és befogadó szellemiséggel, tudatos választás útján lépnek kapcsolatba a művészeti élet képviselőivel és projektjeivel, majd közös gondolkodás útján alakítanak ki működő konstrukciókat a közös jó érdekében. A vállalatok mellett fontosnak tartják elismerni azokat a háttérben tevékenykedő patrónusokat is, akik az elmúlt évben valamilyen formában támogatták a művészeti szcénát.

A Magyarországon hiánypótló elismerés kimondottan imázsformáló és értékteremtő céllal jött létre, annak érdekében, hogy a kultúrára szánt forprofit támogatás eszméjét erősítse, és segítse beépülni a cégek brandépítésének folyamataiba, valamint előmozdítsa a vállalat kultúra iránti elköteleződését.

 mecénás kategóriára a szervezők várják a példaértékű támogatók felterjesztését, amelyet az info@kortarspr.hucímre lehet elküldeni 2019. szeptember 15-ig. Fontos, hogy a beküldött leírásból kiderüljön, az adott személy miért érdemelné meg ezt a jelentős díjat, mit tett ebben az időszakban, mivel emelkedik ki a tömegből.

A leginkább arra érdemes ajánlásokat hatfős kuratórium vizsgálja át, a kiválasztottak közül mecénás kategóriában egy személynek ítélik oda az Art is Business Díjat. A kuratórium tagjai: Fehér Zsuzsanna, a Ludwig Múzeum marketing- és kommunikációs vezetője, Juhász Dóra, a MÜPA PR-vezetője, Vég Szilvia, a Jurányi Inkubátorház kommunikációs vezetője, Drucker Dávid, a Trafó marketing- és kommunikációs vezetője, Batta Barnabás, a Mitte Kommunikációs Ügynökség tulajdonosa, Balogh Máté András, a kortársPRos ügyvezetője.

Pályázati felhívás: http://www.artisbusiness.hu/hu/kerdoiv/art-is-business-dij/

Ajánlott cikk

Verseny után első dolgom hívni a menyasszonyom

Tótka Sándor világ- és Európa bajnok kajakozó már megtanulta kezelni a stresszt, nem hisz a …

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

%d blogger ezt szereti:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás