FRISSS!!!
Home / Sztárvilág / Kertmozivá alakul a Budai Szabadtéri Színház

Kertmozivá alakul a Budai Szabadtéri Színház

Burai és G.w.M, Király Viktor és a Ponyvaregény – mi a közös bennük? 2019. július 12-14 között ezek a nevek mind megfordulnak majd a Budai Szabadtéri Színházban. Mozgalmas hétvége következik: pénteken Burai Krisztián és G.w.M. első közös koncertjét, szombaton Király Viktor szuperkoncertjét rendezik meg Budapest legújabb szabadtéri színházában, vasárnap pedig szabadtéri mozivásznon vetítik le a Ponyvaregényt a szervezők.
Ahogy azt már korábban hírül adtuk: Budán új nyári színház várja az érdeklődőket, méghozzá a volt csillebérci úttörőtábor területén. A gyönyörű, fákkal körülvett, természetközeli színpad azonban komoly meglepetéseket tartogat: a retro helyszín ellenére a legmodernebb színháztechnikák kerültek felszerelésre, így olyan nagyporodukciók is “beférnek”, melyek általában csak a fesztiválszínpadokon szoktak előfordulni.
Július 12-én, pénteken este Burai Krisztián és G.w.M. adnak közös nagykoncertet, amely zenei történetük során most előszőr fordul majd elő. Mindkét produkció önálló koncertettel és nagyyenekarral lép színpadra, így garantáltan egész estét koncertshow várja a fiatalokat!
Július 13-án ugyanaezen a nagyszínpadon Kriály Viktor ad önálló és meglepetésekkel tarkított szuperkoncertet, a nyár folyamán csak itt látható az énekes ilyen jellegű önálló produkcióval.
Július 14-én éjjel pedig kertmozivá alakul a Budai Szabadtéri Színház. Végre újra van hol mozizni a szabad ég alatt! Nem is akármilyen filmet lehet majd az ország legnagyobb szabadtéri mozivásznán végignézni: a Ponyvaregényt veszik elő a szervezők.
A Budai Szabadtéri Színház egész nyáron közel 50 programot kínál, melyből 10 este a kertmoizizás jegyében telik majd. A színház vezetősége nem “csak” mozivetítésként jellemzi ezeket az estéket, a helyszín adottságai miatt inkább mozi-pikniknek szeretik nevezni, hiszen ez az a környezet, ahol tényleg egészen más élményt okoz a filmnézés is.

Ajánlott cikk

Rendhagyó karácsonyra készül Janicsák Veca

Ünnepi dallal örvendezteti meg a közönséget Idén először vegán karácsonyra készül Janicsák Veca, ám nem …

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

%d blogger ezt szereti:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás