FRISSS!!!
Home / Élet+Stílus / Otthon / 5 tipp albérletkereséshez

5 tipp albérletkereséshez

Az ingatlanpiac évek óta tartó pezsgése nem csupán a lakást vásárlókat, hanem a bérelni szándékozókat is érinti. Budapest folyamatos vonzóerőt jelent diákoknak, munkavállalóknak, változtatni vágyóknak, így egyáltalán nem könnyű albérletet találni. A mai magyar albérleti piacon akkora a kereslet, hogy az árak alaposan megugrottak, tulajdonképpen bármilyen áron napok alatt elkelnek a kapósabb lakások. 

Különösen igaz ez azokra a hónapokra, amelyek a tanévkezdést előzik meg, ilyenkor tömegesen keresnek albérletet a frissen felvett egyetemisták, és hasonló a helyzet január-február körül is, amikor a keresztfélévek miatt lehetnek változások. Az év többi hónapja viszonylag kiegyensúlyozottabb albérlet keresése terén. Bár itt sem reménykedhetünk azonnali sikerben. 

A keresést tehát mindenképpen időben kell elkezdeni, ideális körülbelül 30 napot hagyni ahhoz, hogy ne nyomás alatt kelljen döntést hoznunk, illetve pontosan tudnunk kell, hogy mi a rendelkezésünkre álló büdzsé, milyen környéket tartunk elfogadhatónak és mi az, amit nem – mondja Ben-Ezra Orran, a Central Home szakértője. „Előre el kell döntenünk, hogy bútorozott, vagy bútorozatlan ingatlant keresünk-e, a magas kereslet miatt nem nagyon van alkupozíció mostanság berendezéssel kapcsolatban sem. A legfontosabb két szempont az ár és a lokáció mellett mindenképpen a közlekedés és a közbiztonság legyen.”

Az utóbbi négy évben nagyon sok lakás került ki a piacra kiadás céljából, ezek többsége  Airbnb-rendszerben működik, de sok közöttük a hosszú távú bérlésre kibocsátott ingatlan is, emiatt a kínálat valamennyivel bővült. Számos albérletekkel foglalkozó csoport van a közösségi médiában is, ilyen helyeken koncentráltan találunk ugyan információt, de éppen ezért pillanatok alatt is elkelnek ezek a címek, így mindenképpen szükség lehet arra, hogy más portálokon is körülnézzünk, illetve profi segítséget kérjünk.

5 tipp, amivel megkönnyíthetjük a keresést:

  1. Érdemes ingatlanossal együtt dolgozni, ezáltal a szerződéskötés feltehetően legális lesz, rögzíti a kaució, a rezsiköltségek, a közös költség és az esetleges felújítások részletet. Szükség esetén a szerződés több nyelven is elkészül, amennyiben arra igényt tartanak a felek.
  2. Minden esetben érdemes kikérni a magánszemélyektől a tulajdoni lapot, mellyel igazolni tudják, hogy az adott ingatlan valóban az ő birtokukban van.
  3. Kommunikáció mindenek felett! Az ingatlanos tudjon meg mindent a bérlő igényeiről és a bérlő ismerje meg teljes mértékben a lakást (mindent ki kell próbálni a bérlendő lakásban azért, hogy ne akkor derüljenek ki a hibák, amikor már beköltöztünk). Ha bármivel kapcsolatban kérésünk, extra igényünk lenne, ilyenkor értelemszerűen könnyebb érvényesíteni, mint később. 
  4. Elhelyezkedés, közlekedés: mindennapi gyakorlat, nagyon fontos arra figyelni, hogy a kijelölt albérlet könnyedén megközelíthető legyen (egyetemhez, munkahelyhez közel). A gyakorlat azt mutatja, hogy az emberek nem szeretik a szabadidejüket utazással tölteni.
  5. Tisztaság! Ahogy kaptam, úgy is kell visszaadnom. A jó albérlő úgy vigyáz a lakásra, mintha csak a sajátja lenne. Sok bérbeadó fél a rémtörténetektől, így a bizalmatlanságot ne vegyük rossz néven, inkább tegyünk meg mindent, hogy ne érhesse szó házunk, jelen esetben albérletünk) táját.  

Ajánlott cikk

A Xiaomi piacra dobja a Mi Note 10-et, a világ első, 108MP-es öt kamerás fényképezőgéppel rendelkező okostelefonját

A Xiaomi piacra dobja a Mi Note 10-et, a világ első, 108MP-es öt kamerás fényképezőgéppel …

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

%d blogger ezt szereti:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás