FRISSS!!!
Home / Élet+Stílus / Otthon / Reggelivel lepi meg kedden a Szent Gellért téren közlekedőket a Lime

Reggelivel lepi meg kedden a Szent Gellért téren közlekedőket a Lime

A Budapesten már két hónapja tesztüzemmódban működő Lime e-rollereket is kipróbálhatják a Mobilitási Pont közös reggelijén résztvevők. Kedden 7 órától reggelivel és 500 forint értékű Lime kuponokkal várják az érdeklődőket a Szent Gellért téren.

Június 25-én, reggel 7 és 9 óra között, a Szent Gellért tér M4-es kijáratánál ajándék reggelivel és a közösségi közlekedéshez kapcsolódó programokkal vár minden érdeklődőt a Cities-4-People szervezésében megvalósuló Mobilitási Pont kezdeményezés. Az eseményen a hazánkban nemrég indult elektromos rollermegosztó Lime is részt vesz. Aki szeretné kipróbálni a környezetbarát rollereket, most megteheti, hiszen a ZÖLDROLLER kuponkód aktiválásával a szolgáltató 500 forint értékű Lime utazást biztosít minden felhasználó számára ezen a napon. A kedvezmény értéke a rollerek egyszeri aktiválásának és 5 perc ingyen utazásnak felel meg. Ezen felül több mint 100 darab Lime bukósisakot is kiosztanak majd a résztvevők között, amivel a biztonságos közlekedésre, és a felelősségteljes rollerhasználatra szeretnék felhívni a figyelmet.

Az eseményről az alábbi linken lehet tájékozódni:

https://www.facebook.com/events/886416098382752/

Hogyan működik a Lime?

A felhasználók könnyedén letölthetik okostelefonjukra a Lime mobil applikációját, amelynek segítségével megkereshetik a hozzájuk legközelebbi rollert, és egy gombnyomással feloldhatják azt. Amikor az utazás befejeződött, a rollerezők az applikáció utasításait követve egyszerűen megállítják a járművet és biztonságosan leparkolnak vele. A rollerek egyszeri kioldási költsége 250 forint, a használat percdíja pedig 50 forint. A Lime helyi csapata végzi a rollerek kihelyezését, töltését és karbantartását.

A vállalat elkötelezett a biztonság és a kényelem iránt, és arra ösztönzi felhasználóit, hogy mindig viseljenek bukósisakot.

További információ: https://www.li.me/

Ajánlott cikk

Fekete István és Csontváry Kosztka Tivadar kézírását őrző tétel is kalapács alá kerül a Kossuth Klubban

A Múzeum Antikvárium november 20-án rendezi meg 35. árverését Budapesten. A 285 válogatott tételből álló, …

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

%d blogger ezt szereti:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás