FRISSS!!!
Home / Címlap / Alberto Contador és Ivan Basso remekül érezték magukat a Tour de Hongrie első két napján

Alberto Contador és Ivan Basso remekül érezték magukat a Tour de Hongrie első két napján

Elindult a 2019-es Tour de Hongrie, ahol az Alberto Contador Alapítvány kontinentális csapata idén már másodjára áll rajthoz. Januártól a csapat Kometa Cycling Team néven  szerepel tovább, hiszen a magyar-olasz cég fő támogatóvá lépett elő.

Kedden Ivan Basso nyitotta a prológot Kovács „KOKO” István társaságában, szerdán pedig Velencén tartott sajtótájékoztatót és közönségtalálkozót a csapat.

A hétszeres Grand Tour győztes Alberto Contador nyilatkozatából az is kiderült, melyik szakaszt próbálná ki a legszívesebben:

„Örülök, hogy újra itt lehetek! Tavaly Moschetti szakaszgyőzelmével igazán emlékezetessé tette az első Tour De Hongrie szereplésünket. Idén fiatalabb a csapat összetétele, de jó szereplést várunk tőlük. Sajnálom, hogy nem  tudok tovább maradni, mert Kékestetőről nagyon sok jót hallottam, szívesen kipróbálnám majd egyszer milyen ott tekerni.

Ivan Basso, kétszeres Giro d’Italia győztes és a Kometa Cycling Team sportigazgatója:

„Tavaly óta egyre sűrűbben vagyunk Magyarországon, mert elkezdődött egy együttműködés a Magyar Kerékpár Szövetséggel is. Az első magyar Dina Márton volt, aki csatlakozott a csapathoz, de valószínűleg nem ő lesz az utolsó. A Tour de Hongrie évről évre fejlődik, nő a színvonal és remélem, hogy a lehető legjobban fogunk teljesíteni, számunkra a prológ rendkívül jól kezdődött!”

Giacomo Pedranzini számára különleges ez a verseny, hiszen a Kometa Cycling hazai pályán magyar versenyzővel bizonyíthat:

„Nagyon jó érzés itt lenni a nagy bajnokokkal! Magyarországon egyre többen érdeklődnek a kerékpározás iránt és gratulálok Eisenkrammer Károlynak, mert évről évre nagyon sokat fejlődik a Tour de Hongrie színvonala. A legjobb magyar a mi versenyzőnk volt eddig, és ez hatalmas büszkeség számunkra!

Eisenkrammer Károly is reagált az elhangzottakra:

„Én a szívem mélyén kerékpáros vagyok, bringásként álmodom! 1999-ben Ivan Bassoval együtt tekertünk és büszke vagyok rá, hogy versenyezhettem vele, számomra ez örök emlék marad. Néhány éve a fiatalok számára nem volt nagyon jövőkép, de most azt láthatják, hogy lehetőség van ilyen legendák által vezetett csapatba bekerülni.

Marci fehér trikóval kezdett, ez mutatja a motivációt, hogy mit jelent számára ilyen csapattal itthon versenyezni. Hálás vagyok az energiáért, amit ezek a sportemberek belefektetnek a magyar kerékpársportba!”

 Princzinger Péter a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke a sajtótájékoztatón elhangzottakat kiegészítve elmondta: “Nagy öröm látni, hogy az idei Tour de Hongrie-n a magyar válogatott és a Pannon Cycling Team magyar versenyzői mellett külföldi top csapatok színeiben is indultak magyar versenyzők. Ez az elmúlt évek szakmai munkájának visszaigazolása, és egyben jövőkép az utánpótlás számára.”

 A Kometa Cycling Team erősen kezdte a magyar körversenyt, a prológon 6 versenyző került a TOP20-ba, az első szakaszon Stefao Oldani 6. Lett, Dina Márton pedig mindkét nap a legjobb magyarnak járó fehér tr

Részletes beszámoló a prológ napjáról:

 https://www.facebook.com/kometa.izek/videos/414395519289692/?__tn__=%2Cd%2CP-R&eid=ARA1CIq-JYsLVBlpW-Rap90ZFJDdptptWCQBLozv6aLJs-WkZkcq2i552os1o9HdlGAQQmiUtLaranbe

Ajánlott cikk

Cégvezetők kiállása a nők munkahelyi egyenlőségéért 

akciót indít a Nyitottak vagyunk és az ELLE, hogy a nők és a férfiak is …

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

%d blogger ezt szereti:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás