FRISSS!!!
Home / Szórakozás / TV / A JAMESTOWN FORGATÓCSAPATA ÓDÁKAT ZENG A MAGYAR FILMESEKRŐL

A JAMESTOWN FORGATÓCSAPATA ÓDÁKAT ZENG A MAGYAR FILMESEKRŐL

A történet az 1600-as évek elején játszódik – Virginiában ekkor alakult meg Jamestown, az Újvilág első kolóniája. A brit gyarmatot 12 évig csak férfiak lakták – közéjük érkezett meg többek között Jocelyn, Alice és Verity, feleségjelöltként. Így indult a történelmi sorozat 1. évada, amely azóta bejárta a világot, és a producerek elmondása szerint azért működik, mert az a miliő, amit ábrázol, mindannyiunk számára teljesen idegen. A karakterek különlegesek, azonnal magukra hívják a figyelmet, az érzelmek felfokozottak, a tét magas, dráma és humor keveredik reménnyel és kétségbeeséssel. Végül pedig tanulunk belőle.

A sorozatot a Golden Globe-os Downton Abbey producerei álmodták meg, alkotói között pedig számos BAFTA és Emmy-díjas közreműködőt találunk. Mindhárom évad forgatására Magyarországot választották, és szerintük ez tovább emeli a produkció színvonalát:

– A magyar forgatási helyszín tökéletesen illeszkedik az igazi Jamestownhoz: széles égbolt, meleg idő és érintetlen területek. Pontosan úgy néz ki, mint Virginia – jelentette ki Sue de Beauvoir producer, hozzátéve, hogy mivel Jamestown partmenti település, azért sok leleményességet is igényelt, hogy a helyszín hitelessé váljon. Túl kellett látniuk a kereteken. – Magyarországnak csodálatos és igen tapasztalt filmes szakemberi vannak, mindenre-készek-vagyunk attitűddel. Olyan csapatok, akik igazán készek bármilyen kihívásra!

– Az időjárás tökéletesen illeszkedik ehhez a produkcióhoz, és ez egy csodálatos ország. Imádunk itt forgatni! Valahányszor visszatérünk ide, olyan érzés, mintha soha el sem mentünk volna – lelkesedett Sophie Rundle (Alice) színésznő is. Mindezt megerősítette világhírű színésztársa, Jason Flemyng (Blöff; A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső) is, aki köztudottan nagyon kedveli a magyarokat. Elmondása szerint az, hogy Jamestownt hazánkba hozták, nagy könnyebbséget jelentett neki, hiszen így közel maradhatott Londonban élő családjához. Ráadásul időközben felfedezte a budapesti éjszakai életet is, különösen a Dob utcai bárokat.  

A kosztümös történelmi sorozat új évadában Jamestown immár virágzik, a dohányültetvények gazdagságot hoznak, beindul a kereskedelem, ugyanakkor veszélyben a status quo. Az újonnan beköltözött telepesek életét megannyi kaland övezi: a békét emberrablás és egy áruló veszélyezteti. A szerelmi szálak sem fonódhatnak gondtalanul – itt vágyakat kell elfojtani, máskor sorozatos próbatételeknek megfelelni. Az otthonteremtés az Újvilágban piszkos ügy, de vajon tiszta maradhat-e a telepesek lelkiismerete? Kiderül június 9-étől, vasárnaponként 20:10-től az Epic Draman.

Ajánlott cikk

Ezért szeretné elhagyni az országot Emilio felesége

Bár a család már többször járt Törökországban, Jellinek Tina nem tud betelni az ország szépségével. …

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

%d blogger ezt szereti:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás