FRISSS!!!
Home / Címlap / STAFÉTA PÁLYÁZAT 2019 – EREDMÉNYHIRDETÉS

STAFÉTA PÁLYÁZAT 2019 – EREDMÉNYHIRDETÉS

Budapest Főváros Önkormányzata negyedik alkalommal hirdette meg nyílt pályázat formájában a STAFÉTA pályázatot a FÜGE Egyesület lebonyolításában.

A Budapest Főváros Önkormányzata és az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkársága együttműködésének köszönhetően a 2019-es pályázat nyertesei között 40.000.000 forint támogatás került szétosztásra.

„A STAFÉTA történetében idén az eddigi legtöbb, vagyis 10 pályázatot tudtunk anyagi támogatásban részesíteni. Rengeteg izgalmas pályázat érkezett és feltehetően az új kategóriáknak köszönhetően, jóval több, mint az elmúlt években. Amely igen jól tükrözte, hogy a néptánc és a cirkuszművészet hagyományának ápolása, új köntösbe helyezése sok fiatal alkotót foglalkoztat. A megvalósuló produkciók között lesznek kortárs cirkuszi előadások, amely néptánc, kortárs tánc, fizikai színház formanyelvével keverednek vagy bábművészet összekapcsolásából született műfaji kísérletek, hagyományos néptánc előadások, kortárs drámák ősbemutatói, illetve kamion és koncertszínház is.” – fogalmazott dr. Szalay-Bobrovniczky Alexandra humán főpolgármester-helyettes, a kuratórium tagja.

A projekt célja a tehetséggondozás és a független előadó-művészet támogatása érdekében a Budapesten bemutatásra kerülő független színházi, tánc, néptánc, cirkusz, újcirkusz és összművészeti kezdeményezések, új produkciók létrehozásának támogatása.

Idén a Budapest Főváros Önkormányzata és az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkársága együttműködésének köszönhetően a pályázaton nyertes produkciók létrehozásához az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkársága összesen 20.000.000 Ft támogatás nyújtásával járul hozzá a Budapest Főváros Önkormányzata által biztosított 20.000.000 Ft-os keretösszeghez, ezzel lehetővé téve, hogy a 2019-es pályázat nyertesei között 40.000.000 forint támogatást osszanak szét.

2019-ben először lehetett pályázni új, kiemelt kategóriában a néptáncot fókuszba helyező vagy néptánc alapú produkciókkal, illetve a cirkuszművészeti és a cirkuszművészetet valamely társművészettel kombináló, összekapcsoló produkciókkal.

Az idei felhívásra minden eddiginél több, 115 véglegesített és lezárt pályamű érkezett a határidőig, amelyből az első körös szakmai konzulensek 31 pályázatot, azaz 15 kiemelt és 16 egyéb kategóriás pályázatot juttatott tovább a kuratórium részére.

A végleges döntést a kuratórium hozta meg, 10 nyertes pályázatot részesített anyagi támogatásban, amely darabok megvalósulása a 2019/20-as évadban várható.

A 2019-es STAFÉTA pályázaton a kiemelt kategória nyertesei néptánc műfajban Appelshoffer János és ifj. Zsuráfszky Zoltán, cirkusz műfajban Pál Dániel Levente és Kalmár Ákos (a Fővárosi Nagycirkusz képviseletében), valamint Makra Viktória. Egyéb kategóriában próza műfajban Horváth János Antal, Kovács D. Dániel és Matkó TamásKálmán Eszter, valamint Pető Kata – Porogi Dorka alkotópárosok, tánc műfajban pedig Blaskó Borbála és Simkó Beatrix nyertek.

Ezúton is gratulálunk a pályázóknak!

KIEMELT kategória:

Pályázó neveProdukció címeA bemutató tervezett helyszíneA bemutató tervezett időpontjaTámogatás
Appelshoffer János“Ott se lészen megállásom”Ódry Színpad2019.11.18.4.000.000 Ft
Pál Dániel Levente és Kalmár Ákos (a Fővárosi Nagycirkusz képviseletében)Szent BoszorkányFővárosi Nagycirkusz2020.01.08.5.500.000 Ft
Makra ViktóriaA hét törpeTrafó2020.04.01.5.500.000 Ft
ifj. Zsuráfszky ZoltánKöszörüljük a csorbátHagyományok Háza2019.10.11.5.430.000 Ft

EGYÉB kategória:

Pályázó neveProdukció címeA bemutató tervezett helyszíneA bemutató tervezett időpontjaTámogatás
Blaskó BorbálaAz IglicBethlen Téri Színház2020.01.17.3.000.000 Ft
Horváth János AntalGundogSzkéné Színház2019.11.23.3.000.000 Ft
Kovács D. Dániel[Brecht – Kurázsi] /(Kurázsi mama és gyermekei)Kamion-színház2019.10.26.3.200.000 Ft
Matkó Tamás és Kálmán EszterQuad/Domestic NoiseTrafó2020.01.31.3.500.000 Ft
Pető Kata és Porogi DorkaÁrnyékTrafó2020.03.23.3.500.000 Ft
Simkó BeatrixA kredenc a pincében (maradt)Trafó2020.02.18.3.200.000 Ft

Támogatók: Budapest Főváros Önkormányzata, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Füge Produkció

Ajánlott cikk

Mind a négy magyar csapattag ezüstérmet szerzett a Nemzetközi Informatikai Diákolimpián

Az idei Nemzetközi Informatikai Diákolimpián (IOI)  a világ 87 országának 343, középiskolás diákja mérte össze …

Vélemény, hozzászólás?

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás