FRISSS!!!
Home / Címlap / Komolyabb kihívást jelenthet a transzferár nyilvántartás elkészítése

Komolyabb kihívást jelenthet a transzferár nyilvántartás elkészítése

Kétszintű dokumentációt kell készíteni a transzferár nyilvántartás összeállításához az idei évtől a jogszabályi változás miatt, ami miatt a vállalkozásoknak a korábbinál lényegesen nagyobb erőforrásra lehet szükségük ehhez a feladathoz.

A 2018. január 1-jén vagy azt követően kezdődő pénzügyi évekre vonatkozóan már az új, 32/2017. (X.18.) NGM rendelet előírásai szerint kell összeállítani a transzferár nyilvántartást.

Az új szabályrendszer egyik legnagyobb újdonsága, hogy kötelezően kétszintű dokumentációt szükséges készíteni (fődokumentum és helyi dokumentum), szemben a korábbi, önálló nyilvántartás készítésének lehetőségével. Ha tehát egy társaság korábban önálló helyi nyilvántartás(oka)t készített, azok az új szabályozásnak várhatóan már nem fognak megfelelni. Továbbá, a korábbi önálló és közös nyilvántartásra vonatkozó követelmények is jelentősen kibővültek az új NGM rendeletben, így a többlet információkat is megfelelően be kell építeni a helyi dokumentumba a mulasztási bírság elkerülése érdekében.

„A legnagyobb kockázatot várhatóan nem elsősorban a mulasztási bírság kiszabása és annak mértéke fogja jelenteni a társaságok számára, sokkal inkább a nyilvántartás tartalmi vizsgálatából adódó esetleges megállapítások, kiigazítások. Tapasztalataink, illetve az adóhatóság által nyilvánosan közzétett tájékoztatók alapján ugyanis egyértelműen kirajzolódik, hogy az adóhatóság elvárásai jóval összetettebbek a nyilvántartásban bemutatandó egyes információkat, különösen a funkcionális és kockázati elemzést illetően” – mutatott rá Prágay-Szabó Balázs, a Deloitte adóosztályának menedzsere.

Az adóhatóság ellenőrzési gyakorlatát és az egységes szakmai álláspontjának kialakítását segíti a NAV Központi Irányítása alatt létrejött, ún. Transzferár-ellenőrzési Módszertani Osztály is, amely folyamatosan konzultál és bocsát ki különféle iránymutatásokat az adóhatóság szervezetén belül, országosan.

Az adóhatóság által negyedéves rendszerességgel megrendezett legutóbbi szakmai egyeztetésen is kiemelték, hogy a tervek szerint 2019-ben több mint háromszor annyi transzferár célú ellenőrzés lefolytatása várható, mint a 2018. évben. Mindez, illetve a 2019. évi nyilvánosan elérhető ellenőrzési irányelv alapján a transzferárazás továbbra is az adóhatóság kiemelten fontos vizsgálati területei közé tartozik.

Ajánlott cikk

A Reklámszövetség Alexander Brody számára az MRSZ Tiszteletbeli Örökös Tag címet adományozta

Alexander Brody a kitüntetés átvételekor azt tanácsolta a magyar reklámszakembereknek: legyenek nyitottak mások ötleteire és …

Vélemény, hozzászólás?

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás