FRISSS!!!
Home / Koncert / Amerika hangja – Kocsis bérlet 6. 

Amerika hangja – Kocsis bérlet 6. 

Különlegesen sokoldalú zongoraművész érkezik hazánkba májusban, hogy a Nemzeti Filharmonikusokkal közös koncerten hallhassa őt a hazai közönség. Az 59 éves Tzimon Barto amerikai zongoraművész, regényíró, költő és filozófus is, és mindezeken túl hét nyelven is beszél. A koncerten népszerű amerikai zeneszerzők Bernstein és Gershwin művei hallhatók majd, de felcsendül Dvořák egy műve is.

Mi az összefogó erő ezekben a zenei darabokban? Antonín Dvořákot 1892-ben többek között azért hívták meg a New Yorkban újonnan létesült Nemzeti Konzervatórium élére, hogy az észak-amerikai zeneszerzőket tanítsa meg olyan nemzeti zenét komponálni, amilyeneket ő ír a szláv dalok és táncok nyomán.

Dvořák ezt a „tiszta forrást” az afro-amerikai népesség dalaiban találta meg: „Amerikának is lehet saját zenéje, egy nagyszerű zene, amely a saját talajából juthatna ki, és megvolna a maga sajátos jellege: egy szabad és nagy nemzet természetes hangja.” Dvořák abban is biztos volt, hogy ezt a nagy kihívást azok a tehetséges zeneszerzők tudják majd a legjobban teljesíteni, akik már az amerikai kontinensen születtek és szocializálódtak. A XX. századi alkotóművészek közül ez George Gershwinnek és Leonard Bernsteinnek sikerült ez a legjobban annak ellenére, hogy közvetlen felmenőik Kelet-Európából emigráltak az USA-ba: Gershwiné az oroszországi Szentpétervárról, Bernsteiné pedig Ukrajnából.

Egy szabad és nagy nemzet, Amerika természetes hangját ki más, mint egy amerikai zongoraművész, Tzimon Barto tudja majd leginkább visszaadni. Május 2-án a MÜPA Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében csendül fel Amerika hangja.

Bernstein Divertimento

Gershwin F-dúr zongoraverseny

Dvořák IX. szimfónia (e-moll), „Az Újvilágból”, op. 95

Közreműködik:

  • Hamar Zsolt karmester
  • Tzimon Barto zongora
  • Nemzeti Filharmonikus Zenekar

2019. május 2. 19.30 / MÜPA Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Ajánlott cikk

hol volt, hol nem volt: 15 éve ünnepeljük a Magyar Népmese Napját

Izgalmas kalandok, meghökkentő akadályok, váratlan fordulatok és örökérvényű igazságok – ezek jellemzik azokat a magyar …

Vélemény, hozzászólás?

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás