FRISSS!!!
Home / Szórakozás / TV / Kirúgták Bárdosi Sándort és Növényi Norbertet

Kirúgták Bárdosi Sándort és Növényi Norbertet

A két jómadár ezúttal egy diszkóban, több munkakörben próbált meg bizonyítani a Sláger TV-n látható, A helyettesítők című műsorban. Azonban ezúttal kihúzták a gyufát és műszakjuk hamarabb ért véget, mint az tervben volt. 

Az éjszakai életbe vetette bele magát Bárdosi Sándor és Növényi Norbert, akik ezúttal egy szórakozóhely dolgozóiként próbáltak meg helyt állni. A helyettesítők először a nyitás előtti munkálatokban segédkeztek, ám már ez sem ment zökkenőmentesen. “Gondoltam feltakarítom a táncteret, ehhez volt is takaírtóeszköz, de valamiért nem haladtam vele. Kiderült, hogy be se kapcsoltam a gépet” – mondta Bárdosi Sándor, aki jéghordás közben is inkább csak a mókázáson törte az eszét, így egy jégkockát ejtett Növényi pulcsija alá, amit az olimpikon nem hagyott szó nélkül.

Míg Norbi ruhatárosként is megpróbált helytállni, addig Bárdosi nem igazán találta a helyét. A két jómadár végül a portán kötött ki, ahol a vendégek fogadása és beléptetése lett volna a feladatuk. Azonban ez sem ment nekik zökkenőmentesen. “Elmagyarázták mit és hogyan kell csinálni, tíz évig portáztam, nem gondoltam, hogy bármi fennakadás lesz” – mondta Növényi, aki Bárdosival együtt mégis vétetett egy végzetes hibát. Az illemhelyiség felkeresését egyszerre időzítették, így a porta őrizetlenül maradt, a két jómadarat pedig elbocsátották portaszolgálatos munkájából. “Nagyon hideg volt kint, kicsit már kezdtünk besokallni és a mosdót is szerettem volna meglátogatni, akárcsak Norbi. Igaz kérték, hogy ezt váltásban tegyük, de gondoltuk nem bukunk le, ha mindketten belógunk.

Nem így lett, lebuktunk és elbocsátottak minket. Ennek ellenére megengedték, hogy a buliban fújjuk ki a fáradt gőzt, ami nagyon jól esett mindkettőnknek” – mondta Bárdosi a Sláger TV-n csütörtökönként 20:00-tól látható műsor, A helyettesítők legújabb epizódja kapcsán.

Ajánlott cikk

Rendhagyó országos premiert tart a Filmcafé: digitálisan indul „A rózsa neve”

A Filmcafé „A rózsa neve” című sorozatát elsőként digitális formában, a Magyar Telekomnál a Telekom …

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

%d blogger ezt szereti:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás