FRISSS!!!
Home / Címlap / Gyermekzsivajjal telik meg az iroda a BT-ben

Gyermekzsivajjal telik meg az iroda a BT-ben

  • Családbarát napot tart a vállalat budapesti és debreceni székházaiban

A BT (British Telecommunications) budapesti és debreceni irodáiban a tavaszi szünet első napján Muti Hol Dolgozol Napot rendeznek. A vállalat családbarát napján 160 gyermek vesz részt 0-13 éves korig. A Muti Hol Dolgozol Nap a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom idén elindított országos kezdeményezése, melynek célja, hogy a szülők a gyerekeikkel közösen töltsenek egy napot a munkahelyükön, és megmutathassák nekik, hogy hol és hogyan is töltik a napjaikat, amíg ők óvodában vagy iskolában vannak.

Szabó Zoltán, a BT ügyvezető igazgatója elmondta: „A családbarát mentalitás a BT üzleti filozófiájának egyik alappillére. Magyarország egyik legnagyobb szolgáltatóközpontjaként, többszörös családbarát nagyvállalatként és mentorszervezetként felelősségünk, hogy a jó példa mutatásával más vállalatokat is segítsünk a családbarátság útján. Ezért is kezdeményeztük a Muti Hol Dolgozol Napot közösen a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalommal. Nagy örömömre szolgál, hogy már az első évben 15 vállalat csatlakozott a kezdeményezéshez és a program segítségével több száz kisgyermek ismerkedhet meg anya és apa munkahelyével.”

A legkisebbeket egész napos gondozói felügyelettel, kézműves foglalkozásokkal, játszószobával várja a cég, a nagyobb gyerekek pedig BT-specifikus játékos programokon vesznek részt.

„A szakképzett gyerekfelügyelőkön kívül a teljes programot önkéntes kollégáinkkal valósítjuk meg, a családbarát mentalitás a vállalati kultúránk szerves része. Munkatársaink megismertetik a résztvevő gyerekekkel a különleges technikai eszközeinket, videokonferenciát szervezünk, lesz CV rajzolás, de része a napnak a különböző kultúrákkal való megismerkedés is, melyben a külföldi kollégáink segítenek” – tette hozzá Fazekas Máté, a BT kommunikációs és vállalati kapcsolatokért felelős vezetője.

A hazai üzleti szolgáltató szektor élen jár a munka-magánélet egyensúlyáért tett lépésekben. Egy vállalat vonzóságának és megtartó erejének jelentős részét adja az, hogy hogyan bánik a kollégáival. A Business Services szektorban (BSS) a munkavállalók 95%-a Z és Y generáció tagjaiból áll, akik vagy a családalapítás előtt, közben vagy éppen utána járnak. A törekvéseket nagyban alátámasztja a Randstad Employer Brand Research 2019 felmérése is, ami szerint a három legfontosabb érték egyike a munkatársak számára a munka-magánélet egyensúlya.

Ajánlott cikk

Miért választják Nyíregyházát Budapest helyett az európai fiatalok?

Road Trip Project A kontinens kevésbé ismert helyeiről blogolnak a Road Trip Project keretében Északkelet-Magyarországot …

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

%d blogger ezt szereti:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás