FRISSS!!!
Home / World / A világ legsokoldalúbb tenorja ismét Budapesten

A világ legsokoldalúbb tenorja ismét Budapesten

A perui operaénekes gyerekként Elvis Presleyt énekelt egy limai kocsmában, ma már az operavilág ünnepelt előadója. Juan Diego Flórez nemcsak hangterjedelmében lehengerlő, de előadásában is feledhetetlen, ahogy a lírai gyengédség és a latinos temperamentum találkozik a zenetörténelem legszebb áriáival és operett slágereivel. A páratlan tehetségű énekes ezúttal a Papp László Sportarénába hozza el ezeket a nagyszerű dalokat a hazai közönségnek október 22-én, az Óbudai Danubia Zenekar kíséretével.

A világ egyik legtehetségesebb tenorjaként tartják számon, a földgolyó összes neves operaházában fellépett. Hazájában, Peruban a legmagasabb kitüntetések tulajdonosa, de bélyeget is bocsájtottak ki az arcképével. Gyerekként azonban pop énekesi karrierről álmodozott. Édesapja, Rubén Flórez a perui valcer mestere, a kis Juan Diego pedig szeretett volna a papa nyomdokaiba lépni. Pályája kezdetén egy, az édesanyja által vezetett limai kocsmában énekelt slágereket. Az ő feladata volt, hogy beugorjon, ha az este fellépője beteg lett, így hamar járatos lett a legkülönfélébb műfajokban, hiszen könnyen előfordulhatott, hogy egyik este tradicionális perui táncdalokat kellett énekelni, míg másnap már Elvis Presley slágereket adott elő.

 Visszaemlékezve erre az időszakra, Juan Diego később azt nyilatkozta, hogy ez egy hasznos tapasztalat volt, hiszen végső soron minden zene, amely jól strukturált – legyen az jazz, opera vagy pop – jó zene.

De nemcsak a kocsma vendégeinek énekelt, hiszen alig tizenhat éves volt, amikor megnyerte az első perui dalfesztivált. Szívét azonban végül a klasszikus zene rabolta el: egyszer ugyanis megnézett egy zarzuelát – spanyol daljátékot – és a sorsa megpecsételődött. Beiratkozott a limai konzervatóriumba, a Nemzeti Énekkar szólistája lett, majd Amerikában, a Philadelphiai Curtis Intézeten tanult ösztöndíjjal.

Kezdetben főként Bellini-, Donzietti- és Rossini-szerepek kaptak helyet repertoárjában, mostanra azonban, ahogy hangja érettebbé, előadósmódja erőteljesebbé vált, szép számmal találkozhatunk Mozart, Verdi és Puccini áriáival is.

A sors iróniája, hogy az első komoly fellépését is egy beugró szerep hozta el. 1996-ban, az akkor még csak 23 éves Juan Diego helyettesítette a megbetegedett tenort a Rossini Fesztiválon. A tehetséges énekes még ugyanabban az évben a neves milánói La Scala közönségének is bemutatkozhatott, amit a londoni Covent Garden, majd a New York-i Metropolitan és a bécsi opera követett, mára pedig szinte nincs olyan szeglete a világnak, ahová ne jutott volna el különleges tehetségével.

Juan Diego Flórez neve pedig a hazai közönség számára is ismerős lehet. Ez alkalommal már nemcsak az opera rajongókat örvendezteti meg a legnépszerűbb opera áriákból és operettekből összeállított műsorával október 22-én a Papp László Sportarénában lép fel, ahol az Óbudai Danubia Zenekar kíséri majd.

http://jdflorez.hu/

Ajánlott cikk

A PLÁZSon még dübörög a nyár

A PLÁZSon egészen augusztus végéig tart a nyár, úgyhogy aki még szeretne magának kikanyarítani egy …

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

%d blogger ezt szereti:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás