FRISSS!!!
Home / Sztárvilág / Delhusa Gjon 45 éves jubileumi koncert

Delhusa Gjon 45 éves jubileumi koncert

  • A Magyar Köztársasági Érdemrend Arany Érdemkeresztjével is kitüntett énekes gőzerővel készül 45 éves jubileumi koncertjére.

Az elmúlt 45 év legjobb dalaival és mindenki által dúdolt slágereivel lép színpadra Delhusa Gjon idén tavasszal, hogy megkoronázza közel fél évszázados karrierjét. Az elmúlt 50 év zenei sikereit átölelő koncerte a Budapesti Kongresszusi Központban kerül majd sor, ahol olyan sztárvendégek társaságában ünnepelhet vele együtt a közönség mint Csepregi Éva és Charlie, a garantált jó hangulatról pedig DJ Dominique gondoskodik majd.

Delhusa Gjon zenei karrierjét fiatalon kezdte, mindössze 16 éves volt, amikor 1969-ben a Popfesztiválon előadta a „Hegyek lánya” című dalt, amellyel egycsapásra ismertté vált. Az igazi áttörést egy német nyelvű album hozta, amely közel fél millió példányban kelt el és Drezdában fesztiválnyertes lett. Itthon az 1989-ben megjelent ‘Csavargó’ című album hozte el számára a várt sikert. Számos díjat és elismerést nyert az évek alatt, Emerton-díjas előadó, megkapta a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét, az Albán Kormány Érdemkeresztjét, a Roma Közösség – év énekese díjat, valamint a Vitézi Rend lovagjává is avatták.

Jegyvásárlás: a Ticketportál oldalán valamint a szokásos jegyárusító helyeken.

Budapest Kongresszusi Központ

2019. április 23.

Sztárvendégek: Csepregi Éva és Charlie
A műsor házigazdája: DJ Dominique

Ajánlott cikk

Furcsa sorsszerűség alakítja a Drága örökösök jóképű sztárjának életét

Varga Balázsnak több esküvője is lesz a nyáron  A Drága örökösök Józsija nem csak a …

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

%d blogger ezt szereti:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás