FRISSS!!!
Home / Galéria / Külön ter(m)ek

Külön ter(m)ek

Harmadik alkalommal szervez a Műcsarnok olyan csoportos kiállítást, amelyben termenként egy-egy művész állítja ki munkáit, a Műcsarnok egy-egy belső kurátorának válogatása és koncepciója szerint. A mostani tárlat előzményei a 2016-os Frissen, illetve a 2018-as Kilenc műteremből című bemutatók. A kiállító művészek munkásságának karaktere különböző, ennek ellenére az egyes „külön” termek kiállításait összetartja a közös cím, a közös katalógus és az, hogy minden esetben a Műcsarnok munkatársai válogatnak a művek közül.

Járjuk sorra a termeket egy képzeletbeli séta keretében. Az VIII. terem falain és padlóján Németh Marcell szobrászművész munkái lesznek láthatók. Acélreliefjein – amelyek a hazai és a nemzetközi szcénában is egyedülállók – a felületeket vegyszerekkel maratja, aminek köszönhetően színes, monokróm  képet kap, másrészt olyan plasztikai kísérleteket végez, melyek a festmény síkbeli és a relief térbeli felülete között egyensúlyoznak. Esetenként több rétegben tesz fel motívumokat a hátlapra, és ennek bizonyos részeit jelzésszerűen meg is festi. A korábbi műveken ipari tájképek, üres városi terek, aluljárók, metrókocsik jelennek meg, az újabb, az ablakos sorozatában pedig geometrikus és organikus motívumokat foglal egy képtérbe. A műcsarnoki kiállításon bemutat olyan reliefeket is, amelyek statikus felületét fény- és hangeffektekkel egészíti ki. A kiállítás kurátora: Mayer Marianna.

A II. teremben Ördög Noémi, művésznevén Naomi Devil vászonra festett olajfestményeit mutatjuk be. Alkotásait a kompozícióban és a színhasználatban egyaránt intenzív vizualitás jellemzi. A korábbi popos, futurisztikus, illetve szürrealista festményeket követően az utóbbi évek munkái többnyire a barokk és manierista festőkre emlékeztető módon zsúfoltak, de 2017-es sorozatán, barokkos képeinek mintegy ellenpontozásaként Ingres és Bougereau nőalakjait parafrazeálja a klasszicizálás jegyében letisztult terekben. Naomi Devil festői világa korábbi évszázadok reminiszcenciáira épül, de 21. századi, fiatalos életérzést jelenít meg. A tárlatra döntően a 2017 utáni munkákból válogatunk, egy-egy képet felvillantva a korábbi korszakainak legfontosabb műveiből is. A kiállítás kurátora: Rockenbauer Zoltán.

A III. teremben Horváth Éva Mónika művei láthatók. A festő szakon végzett alkotó szerteágazó teoretikus érdeklődése évek óta a tömeg vizuálisan megragadható energiája felé irányul. Performanszai és a most kiállított munkák a tökéletesen megtelt/kimaxolt világ, a tömeges helyzetek anomáliáit pásztázzák. A kiállítás kurátora: Szegő György

A IX. teremben az autonóm textilművészetet művelő Richter Sára installációja kap helyet. Technikája a nyers lenvászonra történő varrás, hímzés, anyagában festés és tárgyapplikálás. A Műcsarnokban megvalósuló kiállítására tervezett, térbe függesztett szalagok egyaránt tekinthetők naplónak, önvallomásnak, amely női szemszögből az „életközepi vergődés utáni megbékélésről, újragondolásról” szól. A kiállítás kurátora: Bán Ildikó.

A Műcsarnok X. termében Bojti András kiállítása a tér szoborrá, térplasztikává formálását célozza meg a színes fóliával ellátott, transzparens biztonsági üvegből, rozsdamentes acélból és fényből épülő installációval. Bojti a látogatókat fizikailag és az érzékelés szempontjából virtuálisan is nagy intenzitással bevonó, egyedülálló konstrukciót hoz létre, és ezen belül több, az adott fizikai és hangulati helyzet függvényében különbözőképpen érvényesülő egyedi kompozíciót formál. A végeredmény egy meditatív vizualitásra épülő szobrászi világ megteremtése, amely segítheti a szellemi értékek irányába vágyó elmozdulást. A kiállítás kurátora: Reischl Szilvia.

A Műcsarnok XI. termében, az apszisban kap helyet Milorad Krstić Magyarországon alkotó szerb nemzetiségű képzőművész, animációs filmrendező kiállítása, melyen az alkotó a Ruben Brandt, a gyűjtő című új animációs filmjéhez kötődő alkotásokkal szerepel. 2018 november elején volt a film hivatalos bemutatója, mely számos nemzetközi sikert ért el. A film mozzanatai klasszikus képzőművészeti utalások, képkockái akár önálló alkotásnak is tekinthetők. A kiállítás kurátora: Fazakas Réka.

A XII. teremben Szabó Ábel festőművész képei lesznek láthatók. A művész évek óta fest budapesti városképeket, korábban főleg nagy méretben. A mostani kiállításon közepes és kis méretű olaj-vászon képeket állít ki, főleg utcarészleteket, a józsefvárosi kínai piac helyszínét, egy-egy épületet, buszmegállót. A tárlat az utolsó két év képeiből és a legfrissebb munkákból válogatunk, kurátora: Kondor-Szilágyi Mária.

2019. február 27. – március 24.

Műcsarnok, II., III., VIII., IX., X., XI., XII. termei

Kurátorok, kiállító művészek:

Mayer Mariann: Németh Marcell | Heavy metal képek (VIII. terem)
Bán Ildikó: Richter Sára | Ami személyes (IX. terem)
Reischl Szilvia: Bojti András | Más világ (X. terem)
Fazakas Réka: Milorad Krstić | Spirit of the Műcsarnok / Kunsthalle (XI. terem)
Kondor-Szilágyi Mária: Szabó Ábel | Látvány a dolgok mögött (XII. terem)
Szegő György: Horváth Éva Mónika | Kritikus tömeg (III. terem)
Rockenbauer Zoltán: Naomi Devil (Ördög Noémi) (II. terem)

Ajánlott cikk

“A karantén sok zenészt és művészt összehozott, online projekt keretén belül próbáltunk közösen összefogni.”

Beszélgetés a Németországban élő, magyar énekesnővel, ÁGI-val Tóth Ágnes Budapesten született és mivel édesapja diplomata …

Vélemény, hozzászólás?

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás