FRISSS!!!
Home / Címlap / Hivatalos digitális oktatási képzést nyújt pedagógusoknak a HiperSuli

Hivatalos digitális oktatási képzést nyújt pedagógusoknak a HiperSuli

Akkreditációt nyert és meghirdette első képzését a Telenor HiperSuli programja

Az idén ötödik éve futó HiperSuli digitális oktatási program mostantól az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) által akkreditált tanárképzés formájában érhető el minden pedagógus számára. A képzésben résztvevők a HiperSuli eddigi összegyűlt pedagógiai tapasztalataira épülő módszertanokat sajátíthatják el, így a digitális eszközöket és az internet használatát napjaink valós igényeire építve emelhetik be tanári munkájukba. A képzés sikeres teljesítéséért 30 kreditpont jár.

Mérföldkő a Telenor digitális oktatási programjában

A HiperSuli 2015-ben indult 5 iskolában, első évben az eszköz- és mobilinternet-ellátottságra fókuszált. A tanárok digitális kompetenciájának fontosságát felismerve a HiperSuli program fő hangsúlya rövid időn belül a pedagógusok ezen képességeinek fejlesztésére tevődött át.  Mára országosan 20 intézmény több mint 5600 diákja és közel 300 pedagógusa vesz részt a programban. Ebben a tanári közösségben, óralátogatásokon, egyeztetések során és a rendszeres HiperSuli tanári találkozókon összegzett tapasztalatokat gyűjtötte össze a Telenor, és akkreditált tanárképzési tervként nyújtotta be az Emberi Erőforrások Minisztériumának. A „HiperSuli digitális módszertani képzés” programot 2019 januárjában az Oktatási Hivatal jóváhagyta, amivel megnyílt a lehetőség a hivatalos, akkreditált tanárképzések előtt is bármely pedagógus számára.

A képzés a „miért?”-ekre és „hogyan?”-okra kíván választ adni: miért jó, miért nem jó a digitális eszköz az oktatásban; hogyan tudjuk úgy bevonni az eszközöket, hogy azok a diákok előnyére váljanak; hogyan tudjuk segíteni a diákok megértését, tanulását ezekkel az eszközökkel; milyen módszertannal érdemes ezeket bevonni a különböző témájú tanórákba, és mikor nem érdemes ezeket használni? A képzés célja, hogy a tanárok a sikeres teljesítést követően magabiztosan mozogjanak a tanteremben digitális eszközök között is, képesek legyenek a meglévő digitális eszközöket – akár iskolai eszközök, akár a diákok saját eszközei – integrálni a tanóráikba, ezzel is segítve gyerekeknek a felkészülést a 21. század valós kihívásaira.

Indul is az első képzés – megkezdődött a jelentkezés

A „HiperSuli digitális módszertani képzés” 3×10, összesen 30 órás program, amit 3 napra elosztva tartanak a HiperSuli szakemberei. Az első képzés időpontjai 2019. március 8., 22., 29., helyszíne a budapesti Google Grund. A képzés további részletei és a jelentkezés módja a következő linken érhető el: https://hipersuli.hu/node/157   

Korábban a HiperSuliról: A pedagógiai módszertan szerepe kiemelkedő a digitális oktatásban

Ajánlott cikk

A Kolozsvári Magyar Diákszövetség érdemelte ki a legsportszerűbb résztvevőnek járó Szentkirályi Fair Play díjat az idei debreceni Campus Sportfesztiválon

Első alkalommal ítélték oda a Szentkirályi Fair Play díjat a debreceni Campus sportfesztivál legsportszerűbb résztvevőjének, …

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

%d blogger ezt szereti:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás