FRISSS!!!
Home / World / Little G Weevil: Back in Alabama

Little G Weevil: Back in Alabama

A többszörös zenei díjnyertes LITTLE G WEEVIL (gitáros, énekes, zeneszerző, szövegíró) azaz SZŰCS GÁBOR közel másfél évtized után véglegesen hazaköltözik az Egyesült Államokból. Back in Alabama című új lemezének bemutatója Február 21-én és 22-én lesz az budapesti Muzikumban.

Gee, 2004-ben költözött az Egyesült Államokba. Azóta hat szóló lemezt jelentetett meg a tengerentúlon. 2013-ban megnyerte a világ legnagyobb blues-zenei versenyét, a Memphisben megrendezett International Blues Challenge-et és kategóriája legjobb gitárosának is megválasztották. Mai napig ő az egyetlen európai szóló zenész, aki első helyezést ért el ezen a világversenyen.

2014-ben amerikai blues-zenei díjra jelölték, mint az „Év akusztikus előadója”. Moving című albuma „Blues Blast Music Awards” jelölést kapott, mint az „Év legjobb akusztikus albuma”, valamint a neves angliai Mojo magazine a világ három legjobb blues albuma közé sorolta.

A széles magyar közönség az X-Faktor tehetségkutató TV műsor ötödik szériájának egyik mentoraként ismerhette meg 2014-ben. Ugyanebben az évben „Év zenésze” díjat kapott a HANOSZ-tól.

2016-ban a Three Chords Too Many, 2017-ben pedig a Something Poppin’ című albumai „Independent Blues Award” jelölést kaptak az Államokban, illetve az utóbbi Fonogram-díj jelölést kapott Magyarországon.

„Világszerte joggal tisztelik Little G-t. Zenéje egyedülálló és hiteles, dalai figyelemre méltóak, szövegei intelligensek, gitárjátéka pedig egyszerűen mesteri. Mély, erős, hangja csak hab a tortán.” Cleve Baker, Confessing the Blues, USA


Legújabb albuma Back in Alabama címmel 2018 decemberében jelent meg. A félig akusztikus albumon kilenc saját szerzemény és két feldolgozás hallható. A szólódalok mellett öt számban nagybőgő, szájharmonika és két vokalista vendégszerepel, ezzel színesítve a Gáborra jellemző „Southern Blues és Funk” hangszerelést.

3 videó az új lemezről:

Keep Going: https://youtu.be/rrYVb2c4KW8
John is the Man: https://youtu.be/45_WY7v_3V0

When the King Was Told: https://www.youtube.com/watch?v=0tQcp07yeoU

Lemezbemutató koncert

(február 21-22., csütörtök és péntek 20.00, Muzikum)

Ajánlott cikk

A vállalati felelősségvállalás hazai élvonalában a L’Oréal Magyarország

Átadták az idei CSR Hungary Díjakat A vállalati felelősségvállalás egyik legrangosabb hazai elismerésében részesült a …

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

%d blogger ezt szereti:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás