FRISSS!!!
Home / Élet+Stílus / Otthon / Nyitott franchise hálózatként folytatja a Central Home

Nyitott franchise hálózatként folytatja a Central Home

Budapest belvárosának legnagyobb és legerősebb ingatlanközvetítő hálózata 2018-ban számos új irodával bővült, köszönhetően annak, hogy nyílt franchise hálózatként folytatják működésüket.

Nagy változáson esett át a Central Home 2018-ban: hosszú távú stratégiájuk következő állomásaként nyitott franchise hálózatként tevékenykednek tovább az ingatlanpiacon.

A 18 éve működő hálózat a budapesti belváros legnagyobb és legerősebb ingatlanközvetítő hálózata. Jelenleg már közel 20 ingatlanirodával és közel ugyanennyi partnerrel rendelkeznek Budapest belső kerületeiben, főleg az 5., 6., 7., 13. és 9. kerület belső részein. A cég korábban zárt franchise hálózatként működött, értékesítési technikájukat nyugatról hozott ismeretekre alapozták, mely hazánkban még a mai napig ritkaságszámba megy. A nyugati országokban az ingatlanközvetítők az emberi kapcsolatokra és a személyes találkozásokra is nagy hangsúlyt fektetnek, valamint az információáramlást elősegítő eszközök széles körét veszik a szakemberek igénybe. Fontos az is, hogy az egy ingatlanközvetítő hálózatban dolgozók képesek legyenek csapatban gondolkodni, és ne csak a saját egyéni érdekeiket nézzék, ami sokszor pont ellenkező hatást válthat ki. Ezzel a technikával tudtak gyorsan és hatékonyan az ügyfeleik szolgálatára lenni.

“Eddig zárt hálózatként működtünk, így leginkább egyelőre a belső körből kerültek ki a későbbi franchise partnerek és irodatulajdonosok, irodavezetők. A nyitás óta is együttműködtünk már meglévő ingatlanirodákkal. Olyanokkal, akikkel az értékrendünk hasonló. Franchise partnereink és a hozzánk csatlakozó új irodák A Central Home színeiben minden fronton meg fognak tudni erősödni.” – mondta Ben-Ezra Orran, a Central Home ügyvezetője, aki hozzátette: „Vannak fontos elvek, amiket a cég nem adhat fel, ezek ugyanis sikerünk kulcsai. Emberközpontúság, profizmus, személyre szabott szolgáltatásnyújtás – az ezeknek való megfelelés elvárt minden jövőbeli partnertől.”

A központ egyik szakembere kiemelte, bár több száz kis ingatlaniroda működik Magyarországon, sokkal biztonságosabb egy franchise hálózathoz tartozni: „Egy jól működő franchise rendszer kipótolja azokat a hiányosságokat, amelyeket önerőből nem biztos, hogy sikerülne megoldani. Fontos az első időszakban a kontrolling és a folyamatos támogatói háttér. A technikai és szellemi tudásbázis, információk, amelyekre alapozni lehet. Ezen tényezők nélkül nem biztos, hogy 5 év múlva is létezel, működsz és sikeres vagy” – nyilatkozta Varga László, a Central Home franchise fejlesztő menedzsere.

A cégcsoport a franchise nyitástól egyértelmű és határozott irodaszám növekedést vár, akár olyan kerületekben is, ahol eddig nem volt erős a jelenlétük. Ezzel együtt látványosan bővülni fog az ingatlan portfóliójuk, és várakozásaik szerint olyan vevő-, és eladócsoportokat is biztosan ki tudnak majd szolgálni, akiket eddig nem.

“A Central Home már több, mint másfél évtizede a belvárosi ingatlanok specialistája. Személyre szabott szolgáltatásunk hatékonysága azzal garantálható, hogy minden, amit a szolgáltatásunk során igénybe vesz eladó és vevő, az ő igényeihez alakítjuk. ” – tette hozzá Varga László.

Ajánlott cikk

Ezekre érdemes odafigyelni külföldi kártyahasználatkor

Elegendő egyetlen bankkártya egy egyhetes külföldi nyaraláshoz? – Ami az anyagiakat illeti, igen. Egyre többen …

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

%d blogger ezt szereti:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás