FRISSS!!!
Home / Szórakozás / Kiállítás / Kisképző 240 | Múlt és jelen összekapcsolása

Kisképző 240 | Múlt és jelen összekapcsolása

A 240 éves múltra visszatekintő ma már Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium néven ismert Török Pál utcai középiskola falai közül nagyon sok olyan neves képző- és iparművész került ki, akik ma a szakma megbecsült képviselői.

Egy 1783-ban kiadott rendelet előírja, hogy a Rajzoló Oskola köteles minden évben nemcsak a növendékek legjobb rajzait összegyűjteni, hanem a tanárokat is kötelezi, hogy saját kezű mesterművekkel mutassák meg a tanulóknak, hogyan születik a művészet. Ez a folyamat nem szakadt meg, az iskolában készült mestermunkákat összegyűjtötték és megőrizték az idők során. Az intézményben így kialakulhatott egy európai mérce szerint is különleges műtárgy-gyűjtemény. Az adományozási készség erősödésének és a 240. évforduló szerencsés együttállásának szinte törvényszerű következménye a mostani kiállítás. Az itt látható műtárgyak az egykori diákok és tanárok adományai, amelyek az iskola egy másik gyűjteményi egységét alapozzák meg. A kiállításon bemutatott művek egy fontos kezdeményezés első lépését reprezentálják. Olyan művészek képei, akik az alma mater hívására örömmel és tisztelettel ajánlották fel érett művészkoruk egyes darabjait. Ezek a képek az iskola gyűjteményének részeivé válnak, és újabb művészgenerációk felnevelését fogják szolgálni.

A teljes felsorolást mellőzve a több, mint ötven művész között láthatók például Barabás Zsófi, Birkás Ákos, Fehér László, Gál András, Kéri Ádám, Köves Éva, Nádler István, Nemes Csaba, Szilvitzky Margit, Tölg-Molnár Zoltán…… festményei, nyomatai, szobrai, amelyet kiegészít az iskola jelenlegi tanulóinak videója.

Kurátorok: Mayer Marianna, Nagy Barbara

további információ: http://mucsarnok.hu/kiallitasok/kiallitasok.php?mid=cUNf06iPZb8PlRN4cF4PAj&tax=560c5eec6098a

(január 23. – március 10. – Műcsarnok#Box)

Ajánlott cikk

Budavári Legendák – szabadtéri fotókiállítás a Várkert Bazárban

A budai Várhoz kötődő érdekes embereket és különleges élettörténeteket mutat be a Budavári Legendák címmel …

Vélemény, hozzászólás?

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás