FRISSS!!!
Home / Címlap / Zaporozsec az Akváriumban

Zaporozsec az Akváriumban

Pörgős bulira és egy vadonatúj dalra számíthatunk a Zaporozsec koncertjén február 9-én az Akváriumban!

Nincs kétség, a Zaporozsec zenekar már a harmadik nagylemezén dolgozik.  Az előzetes hírek szerint onnan viszik tovább a szálat, ahol nagyjából egy évvel ezelőtt a Pixelek album Négyzetek közt című számával abbahagyták. A zenei világot továbbra is a zenekart és a főhőst érő impulzusok, útkereső kalandok, a közben megjárt mélységek és magasságok alakítják.

A következő lemez első dala február 1-jén debütál egy kislemezen, élőben pedig a Zaporozsec február 9-i budapesti koncertjén az Akvárium Klubban, ahol rögtön egy klipforgatásnak is részesei lehetünk. A zenekar ígérete szerint az új dal szövege és a karakteres zenei világa egy csendes, befelé forduló, lélekelemző melankóliába húz magával bennünket. 

Ha bizonytalankodnánk, hogy miért érdemes kimozdulni egy fagyos februári estén, akkor nézzünk bele a tavalyi Pixelek koncerten készült videóklipbe (Pixelek), és idézzük fel pár percre a korábbi lemezbemutató buli hangulatát. Az idei koncerten is hallhatóak lesznek a rádiókból már jól ismert dalok (Movie Star, Azon az éjszakán, Buborék, Emszercénégyzet, Zuhanás, Kicsit még…), lesz tánc is és ott lesz még vendégként a Fák Alatt zenekar! 

Összefoglalva egy új dal, egy klipforgatás és egy őrült jó koncert egyedi világítástechnikával és hangzással vár ránk február 9-én az Akvárium Klubban!

Zaporozsec koncert

2019.02.09.  Kapunyitás 19:30

Akvárium Klub, KisHall (1051 Budapest, Erzsébet tér 12.)

 

Jegyvásárlás: https://akvariumklub.hu/programok/zaporezsec/

Esemény linkje: https://www.facebook.com/events/2214947055460170/

Zaporozsec facebook:  https://www.facebook.com/Zaporozsec/

Zaporozsec instagram: https://www.instagram.com/zaporozsecofficial/

Ajánlott cikk

A UPC Magyarország közleménye a Liberty Global – Vodafone megállapodás jóváhagyása alkalmából

Üdvözöljük az Európai Bizottság Liberty Global – Vodafone megállapodásra vonatkozó döntését, amellyel a tranzakció lehetővé …

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

%d blogger ezt szereti:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás