FRISSS!!!
Home / Címlap / Puzsér Róbert a megszégyenült ellenzék görbetükre

Puzsér Róbert a megszégyenült ellenzék görbetükre

A 2018-as országgyűlési választások előtti időszakban dermedten figyeltem Puzsér Róbert Sznobjektív című szatirikus műsorsorozatát. Az üzletember- showman minden egyes adás kezdetekor összefoglalta az ötvenperces mondanivalója  lényegét, azaz azt, hogy mitől olyan kínos és szégyenteljes, amit majd a későbbiekben  látni fogunk. Ezek után következett  a politikusokról, művészekről, celebekről és más közszereplőkről szóló, minden esetben lejárató,  már-már karaktergyilkoló bejátszás, majd a nála lényegesen szerényebb kommunikációs készséggel rendelkező  beszélgető partnerének feltett egy eldöntendő kérdést. A kérdésfeltevést szinte sohasem tudta pontosan értelmezni a televíziónéző, mert az olyan trágár volt, hogy  minimum egy, de  inkább két füttyszónak kellett megszakítania.
Miután a vendég igen röviden válaszolt, Puzsér  ismét összefoglalta azt, hogy szerinte  mitől rendkívül  kínos és szégyenteljes,  amit láttunk. Azzal, hogy a szatirikus show minden önálló fejezetének kezdetekor és végén lefagyasztott minket, bekeretezte a mondanivalóját, amelyet a hatékonyabb  bevésődés kedvéért, hogy még álmunkból is felriadjunk a látottak, hallottak rettenetétől, újra és újra, ugyanazokkal a visszatérő kifejezésekkel, sajátos szófordulatokkal  megerősített.
A Puzsér Róbert  össztársadalomra zúdított  hidegzuhanya a Simicska-média egyik legnézettebb műsora lett. Nem csoda, hiszen a rendezői névsorban újra olvashattuk Born Ádám egykori M1 főrendező nevét, aki a kilencvenes években Fenyő János  legbizalmasabb lelki és kommunikációs tanácsadója volt az üzletember haláláig. A közszolgálati televízió  vezető pozíciójából  nyugállományba vonult munkatársa a mai napig nyilvánosan is büszkén vállalja fel az MSZP-SZDSZ koalícióban főszerepet játszó miniszter, főpolgármester és újságíró, közéleti véleményformáló barátait. Bárándy Péter és Demszky Gábor nem csak az  Este című műsorban voltak gyakran visszatérő vendégek,  Born Ádám a privátszféráját is megosztotta velük. 
Puzsér Róbert a Sznobjektív című műsorában látszólag minden politikai vezérelvet félretéve fröcsögött úgy Demszky, Kuncze mint Vona Gáborról, mint Gyurcsány Ferencről, de nem kímélte Orbán Viktort sem. Különös kegyetlenséggel bánt el a Família Kft című televíziós bohózat alkotóival és színészeivel, de erőteljesen beszólt a TV2 munkatársainak és a Padödő együttes tagjainak is. Kihasználta azt, hogy a televíziónéző ugyan döbbenten figyelte a professzionális  képi megjelenítést és az általa szuggesztíven, szájbarágósan közölt mondanivalót, ugyanakkor egy cseppet sem figyelt a láthatatlan, hallhatatlan, de egyre erőteljesebben lappangó rejtett  tartalomra. Kevesen gondolkodtak  el azon, hogy mi valójában az exhibicionistának tűnő üzletember-showman célja az általa egyre durvábban kifejtett gondolataival.
Puzsér Róbert a szatirikus műsora első studio felvétele óta élete nagy alakítására készül, hogy bebizonyítsa azt, hogy az általa parodizált emberek legnagyobb része valóban kínos és szégyenteljes. Ő maga és a tanácsadói  jól tudták, hogy az egyre markánsabban fejlődő média hatalmi ág lehetővé teszi számára a kizárólag kommunikációra épülő, minden szakmaiságot nélkülöző politikai kampányt. Mivel a  2022-es országgyűlési választások még messze vannak és a képviselő jelöltséghez nem árt valamelyik pártnál valamelyest elköteleződni , ezért úgy döntött, hogy egyetlen egy programmal a kezében és persze néhány százmillióval a zsebében vállalja a megmérettetést a budapesti  főpolgármesteri választáson a Szivárvány koalíció által, ha nem is  delegált, de elfogadott eddig úgy tűnik, hogy egyetlen neves, emiatt reális, ámbár független jelöltként. 
A kampány ideje alatt mind a Budapesten, mind a más városokban élők garantáltan  jól fognak szórakozni.  Mi jobboldaliak az üzletember-showman által agyonkarikírozott jelenségek tragikomikus tartalmán  nevetünk majd , igaz  kissé keserűen,  Puzsér Róbert pedig az előtte is nyilvánvalóan megszégyenült, egyre kínosabb  ellenzéken. Azokon a politikusokon, akiket a Sznobjektívben hónapokon át  szenvedélyesen karaktergyilkolt  és most mégis beálltak mögé a Fidesz elleni, hatékonynak vélt összefogás reményében.
A showman pontosan tudja, hogy ő Tarlós Istvánnak csak virtuális kihívója. Puzsér  szélsőségesen extrovertált,  figyelmet magához vonzó, nem kissé irritatív , igen különös személyisége egyszerre lett a médiatársadalom és a végletekig meggyengült, mára már önmagát meghatározni sem képes ellenzék görbetükre.

Ajánlott cikk

Kísérleti technológia az OMV-nél: műanyaghulladékból készül a szintetikus olaj

Újabb szintet ért el műanyag-feldolgozás és hasznosítás terén az OMV AG a tavaly átadott ReOil …

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

%d blogger ezt szereti:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás