FRISSS!!!
Home / Szórakozás / Mozi / Mozizz az ÁRKÁD-ban augusztusban!

Mozizz az ÁRKÁD-ban augusztusban!

A budapesti bevásárlóközpont autósmozival várja a látogatókat nyár végén

A budapesti ÁRKÁD idén augusztusban ismét autósmozivá varázsolja tetőparkolóját, és különleges filmélménnyel várja az érdeklődőket. Augusztus 2. és szeptember 2. között minden nap este 8-kor várják a filmrajongókat, akik az adott hetekre jellemző tematikának megfelelő filmek közül választhatják ki kedvenceiket.

Az ÁRKÁD Budapest immár második alkalommal rendezi meg a tetőtéri autósmozit. A tavalyi nagy sikerű háromnapos mozihétvégét követően immár egy teljes hónapon keresztül várják a filmrajongókat. Az este 8-kor kezdődő vetítések között biztosan mindenki talál neki megfelelőt, hiszen nemcsak az elmúlt évek sikerfilmjei közül lehet válogatni, de olyan korábbi klasszikusok közül is, amit mindenképpen látni kell.

Az ÁRKÁD Autósmozi érdekessége, hogy minden héten más-más tematika szerint válogatták össze a filmeket. Így az első héten a könnyedebb nyári filmek kerülnek terítékre, majd a fantasyk követhetnek. A harmadik héten Leonardo DiCaprio filmjei következnek, majd a vígjátékok rajongói választhatnak kedvenceik közül, végül pedig a kötelező klasszikusokkal zárul idén az ÁRKÁD autósmozija.

A filmek között pedig olyan népszerű filmek szerepelnek, mint a Grease, a Dirty Dancing, az Avatar, a Mátrix, A Wall Street Farkasa, a Keresztapa és a Ponyvaregény. A teljes filmlista a http://arkadbudapest.hu/rendezveny/arkad-autosmozi/6477 oldalon tekinthető meg. Két esetben pedig a nézők döntheti el, melyik filmet szeretnék megnézni. Augusztus 16-án Leonardo DiCaprio kettő filmje (Viharsziget és A part) közül választhatnak, 25-én pedig, amikor a vígjátékok hete lesz, a Diszkópatkányok, ill. a Ted című filmek közül dönthetik el, melyiket szeretnék inkább megnézni.

A belépőket 2018. július 16-tól az ÁRKÁD bevásárlóközpont földszintjén lévő információs pulttal szemben lehet megvásárolni. A belépő ára 5.100 Ft lesz autónként, és tartalmaz egy páros menüt (2X1 liter popcorn és 2X0,5 l üdítő) valamint egy 5000 forintos vásárlási utalványt is, amely levásárolható a budapesti ÁRKÁD több mint 100 üzletében.

Ajánlott cikk

A SPAR közössége megdobbantotta az ország szívét!

A SPAR Magyarország évek óta elkötelezett híve a minőségi és aktív életnek, melyet idén nyáron …

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás