FRISSS!!!
Home / Címlap / Klassz a pARTon!

Klassz a pARTon!

Fesztiválunkat negyedik éve rendezzük meg. Nyáresti, vízparti koncertjeink alapítója és házigazdája Érdi Tamás Prima Primissima díjas zongoraművész, aki  2018-ban a Kulturális Örökség Európai Évének Nagykövete. Fesztiválunk pedig elnyerte az Év hivatalos rendezvénye címet. Ezúttal nemcsak nagyszerű külföldi művészekkel bővítjük hazai hírességeink palettáját, hanem átlépjük az országhatárokat is, két patinás városban, Pozsonyban és Rijekában is koncertezünk. Változatos helyszínek bevonásával – szabadtéri színpadok, templomok, kastélyok, strandok – könnyen elérhetővé tesszük programjainkat. Ady szellemében valóban eljutunk az Értől az Óceánig.

Nyitórendezvényünkre a Vigadóba, a pozsonyi Bruno Walter Szimfonikus Zenekart hívtuk meg – Mozart A-dúrban koncertünket – másnap Pozsonyban is megismételjük. A zenekar érdekessége, hogy Bécs-Pozsony-Budapest régiójának muzsikusaiból, híres európai együttesek tagjaiból szerveződött, ezúttal hét zenekar muzsikusai jönnek el hozzánk. Elsődleges célunk sem változott, már negyedik éve a klasszikus zenei örökség népszerűsítése, több generáció megszólítása, fiatal tehetségek bemutatása legfőbb feladatunk. Koncertjeinkkel nemcsak színesítjük, változatosabbá tesszük  vízpartjaink kulturális kínálatát, hanem olyan településekre is eljuttatjuk leghíresebb muzsikusainkat, ahol egyáltalán nincs, vagy csak jóval kevesebb lehetőség adódik hasonló programokon való részvételre. A Balaton Régióban jelenleg a Klassz a pARTon! az egyetlen zenei fesztivál, ahol nincs belépőjegy.

Az ország turisztikai fejlesztését hosszútávra meghatározó program „Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia 2030”, a Balaton Régió egyik legfontosabb kulturális vonzerejeként említi fesztiválunkat. Tavaly a Magyar Fesztiválszövetség tagjai lettünk, és koncertsorozatunk egyik fontos pillére a Veszprém Európa Kulturális Fővárosa 2023 pályázatnak. Fesztiválunk zárókoncertjének érdekessége pedig, hogy egyben megnyitja a Rijekai Magyar Napok eseményeit, előkészítve együttműködésünket Rijekával, amely 2020-ban lesz Európa Kulturális Fővárosa. 2018 az első év, hogy fesztiválunk bekerült a Balaton Régió legjelentősebb művészeti és közösségi eseményeit, értékeit összefogó Nagyon Balaton rendezvénysorozatba.

Rendező a Cimbora Alapítvány, az Egészséges és Kulturált Gyermekekért. A 28 éve működő Cimbora Alapítvány kezdetben a Cimbora televíziós műsorhoz kapcsolódó programokat, majd önálló játszóházi rendezvényeket, fesztiválokat, táborokat, klubokat szervezett. A Cimbora irodalmi műsort 1973-ban É. Szabó Márta televíziós szerkesztő indította útjára, Benedek Elek gyermeklapjának, az erdélyi Cimborának a szellemiségét megőrizve. A program harmincöt éven keresztül meghatározója volt a gyermekkultúrának, olvasással, versírással, versmondással kapcsolódtak fiatalok ezrei a műsorhoz. Ezúttal a Mahler-i gondolat szellemében folytatódik értékőrző, s ezúttal a klasszikus zenét népszerűsítő feladatunk:  „A hagyományőrzés nem a hamu imádása, hanem a tűz továbbadása” , ami Bartók és Kodály országában különösen kötelező érvényű.

KLASSZ a pARTon! Fesztivál 2018A nemzetközi programok apropóját nemcsak a tematikus év adja, hanem hosszú távú fejlesztési koncepciónk, a külföldi kapcsolatteremtés, nemzetközi megjelenés.

Vendégeink: a pozsonyi Bruno Walter Szimfonikus Zenekar, Jack Martin Händler vezényletével, a lengyel Lutosławski Quartet, a francia Quatuor Hermès, Josef Špaček prágai hegedűművész, Christian-Friedrich Dallmann német kürtművész, Anneke Boecke holland furulyaművész, és a BalatonSax mesterkurzus európai professzorai, Alain Crepin, Nicolas Prost, David Salleras, Jure Pukl .

Hazai fellépőink között szerepel a Kodály Zoltán Nemzetközi Ifjúsági Zenekar Vásáry Tamás -, a Nemzeti Filharmonikusok Grazioso Kamarazenekara Hamar Zsolt -, az Óbudai Danubia Zenekar, Hámori Máté -, a Budapest Concerto Zenekar, Keller András vezényletével, valamint az Anima Musicae Kamarazenekar koncertmester: G.Horváth László, az  Eckhardt Quartet /BFZ/, a Corridor Quartet, a Budapest Saxophone Quartet Kertesi Ingriddel, a szabadkai Görög Sisters, és a Szent Efrém Férfikar Sebestyén Mártával. Szólistáink: Csordás Klára, Devich Gergely, Kocsis Krisztián, Megyesi Zoltán, Onczay Zoltán, Pivon Gabriella, Ránki Fülöp, Rohmann Ditta, Oláh Vilmos, Szamosi Szabolcs, Szűcs Máté, Zsoldos Bálint. A kezdetektől velünk vannak az Új Európa Alapítvány tehetségtámogató programjának nyertesei, Kovács Gergely Radnóti Róza, Megyimórecz Ildikó, Molnár Anna, Nemes Réka és más, fiatal művészek. Évek óta szerepel rendezvényeinken a budapesti Solti György Zeneiskola Vonószenekara Bolla Milán vezetésével, és a veszprémi Gárdonyi Zoltán Ifjúsági Kamarazenekar Demel Eszter karmesterrel, vendégük a veszprémi Hartmann Domonkos, aki Jan Vychytil Nemzetközi Gordonkaverseny nagydíját nyerte.

Több mesterkurzus csatlakozott fesztiválunkhoz: a BalatonSAX Szepesi Bence irányításával, a Jeunesses Musicales Hungary Egyesület kürtkurzusának növendékei, Christian-Friedrich Dallmann, Zempléni Szabolcs és Takács Miklós közreműködésével, és a legfiatalabbak Ácsné Szily Éva tanítványaival, „Több húron pendülünk” koncerttel. Strandokon, hajókirándulásokon ismeretterjesztő gyerekprogramokkal és társművészetekkel összekötött játékkal várjuk a gyerekeket, A Cimbora Együttes interaktív koncertjein a legkisebbek is együtt énekelnek Korhecz Imolával, és táncolnak a zenekar tagjaival. Észrevétlenül, játékosan a klasszikus zenére neveli a jövő közönségét Lukácsházi Győző és a Görög Sisters „Utazás a zongora körül, a Brass in the Five és Méhes Csaba Brass Hu- MORZSÁK programja. Az operát szeretné megkedveltetni a Varázsfuvola rövidített „gyermekbarát” előadásaival Gulyás Dénes, aki tanítványaival évek óta nagy sikert arat strandokon, esti fellépéseken nemcsak a gyerekközönség előtt.

Eseményeinket megtalálják honlapunkon, a Facebookon, a Papageno különszámában, a MOL Nagyon Balaton Magazinban, illetve a Best of Summer 2018 műsorfüzetben, valamint online felületeiken is.

https://klasszaparton.hu/

https://www.facebook.com/Klassz-a-pARTon

Klassz a pARTon!

2018. július 8. – szeptember 22.

Nyáresti koncertek Érdi Tamás zongoraművésszel és barátaival

A fesztivál a Kulturális Örökség Európai Éve 2018 hivatalos rendezvénye
Balatonalmádi, Balatonfüred, Budapest, Csopak, Esztergom, Gyenesdiás, Keszthely, Paloznak, Salföld, Siófok, Szigliget, Tihany, Vászoly, Zamárdi,

Pozsony (Bratislava), Fiume (Rijeka)

Ajánlott cikk

HPV VAKCINA: TÉRÍTÉSMENTESEN ELÉRHETŐ A 7. OSZTÁLYOS LÁNYOK RÉSZÉRE

ÚJ HPV VAKCINA A 2018/19-ES HPV VÉDŐOLTÁSI KAMPÁNYBAN: TÉRÍTÉSMENTESEN ELÉRHETŐ A 9-KOMPONENSŰ OLTÁS A 7. …

Vélemény, hozzászólás?

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás