FRISSS!!!
Home / Címlap / Gyűjtői ritkaságok kalapács alatt

Gyűjtői ritkaságok kalapács alatt

Örülhetnek a fotográfia szerelmesei: szinte teljesen egyedülálló amikor az egyik, ha nem a legnagyobb állami kiállítótérben látott alkotások kerülhetnek gyűjteményeikbe. Most mégis ez történik: a Ludwig Múzeumban nem olyan régen látott, magyar neoavantgárd fotósok képei kerülnek kalapács alá. A legizgalmasabb tételek között a nemzetközileg is ismert Pécsi Műhely alkotásai is feltűnnek.

Művészetbe fektetni duplán megéri: nem csak a falon mutat jól egy-egy kép, de néhány éves időtávon a bankszámlát is jelentősen gyarapíthatja. Nem újdonság az sem, hogy a műtárgyak gyakran jobban teljesítenek a befektetői piacon, mint a hasonló, hozzájuk képest hagyományosnak tekintett „társaik”, az ingatlan vagy az S>P 500 papírjai. Ez pedig az olyan izgalmas „osztályokra” is igaz, mint a fotográfia.

Erre jutott a Dobossy Aukciósház is, amikor legközelebbi eseményükön közel egy tucat híres hazai fotós alkotásait is szerepeltetik. Ezek közül a legismertebbek a 60-as évek második felében feltűnő, „konceptualizmus” kicsiny, de valóságos mozgalommá kinőtt irányzatának alkotásai, amely néhány év alatt jelentős hatást gyakoroltak más hazai művészeti ágak képviselőire is.

                                                                                                   Fotó: Perneczky Géza: Art gesztus (1972)

 

A Pécsi Műhely 1968-ban alakult, tagjai Lantos Ferenc tanítványai közül kerültek ki. Az öt törzstagból álló csoport: Ficzek Ferenc (1947-1987) Halász Károly (1946), Kismányoky Károly (1943), Pinczehelyi Sándor (1946) és Szíjártó Kálmán (1946) együtt és külön-külön is meghatározó képviselőivé váltak a hetvenes évek magyar neoavantgárdjának.

                                                                                                                              Fotó: Perneczky Géza: Ellentükröződés (1971)

 

A képeket nézve ma már világos számunkra: a hazai művészek ugyan azokon a területeken folytatták művészeti kísérleteiket, ahol a nemzetközi kortársaik: a képi és térbeli struktúrák, a fotó, a koncept, a performance, a szerialitás, a minimalizmus, a body art, vagy a land-art területein fejezték ki magukat. Pontosan ugyanúgy vizsgálták a jelek, az írás, a szöveg vizuális lehetőségeit, a fény és az árnyék, a látszat és a valóság, a törvényszerű és a véletlen összefüggéseit, mint külföldi társaik.

A kiállítás megtekinthető május 7-ig, a 1015 Budapest Donáti utca 49. szám alatt.

A nyilvános árverés helyszíne: Brody Studios, 1064 Budapest, Vörösmarty u. 38.

Időpontja: 2018. május 8. 19 óra

Ajánlott cikk

NÉGY MAGYAR DIÁKCSAPAT ÚJ ÜZEMANYAG-HATÉKONYSÁGI REKORDOK FELÁLLÍTÁSÁT KÍSÉRLI MEG A MAKE THE FUTURE LIVE-ON

Shell Eco-marathon Europe az ötletek és innovációk fesztiváljának keretében tér vissza Londonba Diákok ezrei készülnek, …

Vélemény, hozzászólás?

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás