FRISSS!!!
Home / Címlap / 50 éves a Szegedi Ifjúsági Napok – Jess Glynne és Wilkinson a SZIN-en

50 éves a Szegedi Ifjúsági Napok – Jess Glynne és Wilkinson a SZIN-en

A hazai fesztiválpaletta legnagyobb múltú eseménye, a Szegedi Ifjúsági Napok idén lesz 50 éves. A szervezők – stílusosan – az év 50. napján jelentették be a Tisza-parti nyárzáró buli első külföldi fellépőit, a szupertehetséges Jess Glynne-t és a brit d’n’b meghatározó alakját, Wilkinsont. Erősödik a hazai felhozatal is: már ott a sorban Majka & Curtis, a Punnany valamint a Wellhello is. SZIN idén augusztus 22-26 között lesz, a már megszokott Újszegedi Partfürdőn.

Abban az évben, amikor a Broadwayn bemutatták a hippi ellenkultúra emblematikus musicalét, a Hairt, Magyarországon is megmozdult valami. 1968-at írtunk, amikor Szegeden először gyűltek össze az ország minden részéről érkező fiatalok, hogy együtt hallgassák a kor ismert zenekarait, a támogatottak és tűrtek mellett – fura módon cenzúrázás nélkül – a tiltottakat is. 1968-ban Szegeden elindult a hazai fesztiváltörténelem…

A Szegedi Ifjúsági Napok tehát idén ünnepel és az 50 éves jubileumi fesztiválra újabb neveket jelentettek be, ezúttal már a nemzetközi porondról is. Érkezik a Napfény Városába a szupertehetséges énekes-dalszerző Jess Glynne, aki mögött – fiatal kora ellenére – figyelemreméltó karrier áll: 2014 óta szinte minden megmozdulása a brit slágerlisták élén landol, legyen az Grammy-díjas vendégszereplés a Clean Bandit vagy Route 94 mellett, vagy éppen saját dal. Legújabban pedig a Rudimental dalában láthattuk Macklemore-ral és Dan Caplennel.

Élő koncertet ad a SZIN-en a 28 éves angol DJ, Wilkinson, aki a sikeres bemutatkozó albuma után a brit drum & bass szcéna meghatározó alakjává vált. 2017-ben kiadta új lemezét, a Hypnotic-ot, ami az Egyesült Királyságban hamar listavezető lett a dance listákon.

Korábban már bejelentettek a szegedi szervezők néhány hazai fellépőt is, javarészt olyanokat, akik valami jeles évet ünnepelnek idén. A Paddy and The Rats punk patkányai 10. születésnapjukat ülik, a Bëlga 20 éves,a Csík zenekar idén 30 és jön Szegedre az Ákos 50 turné is.

Hozzájuk csatlakozott most a 15 éve alakult Punnany Massif, s ha nem is kerek évfordulót ünnepelve, de nagy bulira készül Majka & Curtis és a Wellhello isa félévszázados SZIN-en.

Az ország legnagyobb tradíciójú fesztiváljára március 15-ig akciós áron, 15.950Ft-ért lehet bérletet venni. Ez is jó hír.

Ajánlott cikk

Sziget ajánló: Mastercard Színpad by A38

Hamarosan kezdődik a történetének legjobb zenei felhozatalát kínáló Sziget, s hogy mire számíthatunk, álljon itt …

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás