FRISSS!!!
Home / Címlap / Realizmus felsőfokon

Realizmus felsőfokon

Suhaj Zoltán Szerencsén él és alkot. Nem csak műveinek szépsége, emberközelisége, életigenlése magával ragadó, de gondolkodásmódja, világhoz való hozzáállása is mélyen elgondolkodtathat mindenkit. Ezek ismeretében jobban megértjük, miért is alkotnak, alkothatnak művész és művei kerek egészet.

Mikor érezte először, hogy Önből egyszer festőművész lehet?

A művészet szeretete, a szépérzék jöhetett mindkét szülői vonalamról, az apai nagyapám gyönyörű fafaragásokat készített, s úgy látszik ez az alkotni tudás nálam csúcsosodott ki igazán.

Minden ember bizonyos képességekkel születik, van, aki az egyik, van, aki a másik dologra fogékony inkább. Én úgy éltem meg a rajztudásomat, mint ahogy más ember mondjuk, megtanul, járni. Teljesen természetes dolognak tartottam, hogy valamit könnyedén le tudok rajzolni, sőt inkább azon csodálkoztam, hogy mások ezt nem képesek éppen úgy megtenni, mint én.

Véleményed szerint mi kell ahhoz, hogy művésszé váljon valaki?

A természet véletlene folytán nálam adódtak össze azok a tényezők, amik lehetőséget adtak ennek a képességemnek a kibontakoztatására.

Elsődlegesnek tartom, hogy valaki felismerje önmagában azt a tudást, képességet, ami rejtezik benne. Nagyon sok embernél látszik, hogy van valamihez tehetsége, mégsem ér el sikereket azon a területen. Véleményem szerint ez azért van, mert nem ébredt rá, hogy mi lakozik benne, esetleg félt elfogadni, hogy ezen az úton induljon el. Nálam ez szerencsére másképp lett, egészen apró gyerekkorom óta tudtam, hogy én ez vagyok, erre vagyok képes. Tudatosan éreztem, hogy mi lakozik bennem, s ez nekem mindvégig tartóoszlop is volt, hogy erre tudok támaszkodni. Sok fiatalnak vannak kétségei pályaválasztást illetően, de bennem mindig megvolt a határozottság, hogy ezt szeretném az életben csinálni. Önmagamba néztem, s olyan válaszokat kaptam, amire tudtam építkezni, a tehetségem utat tört magának.

A tehetség egy lehetőség, mi kell még a célok eléréséhez?

A sikeres művészi pályához szerintem három alapvető dolog szükséges.

Az első a már említett, egyénben meglévő tehetség. Valaki bármennyit tanulhat, bármennyit gyakorolhat, ha nincs meg benne a szükséges adottság, nem fog kiemelkedően teljesíteni. Annak kell születnie az embernek, amivé válni szeretne, az én esetemben ez a festőművészség volt.

A második fontos pont, hogy nagyon sokat kell dolgozni, festeni, festeni, festeni, állandón. Az ember a legtöbbet önmagától tanulja, ehhez pedig szükséges az állandó gyakorlás.

A harmadik tényező, az a kapcsolat, ami a művészt, az árnyékból kiviszi a fénybe, ami által ország-világ előtt megmutathatja, mit is tud ő igazán, mire is képes valójában. Ehhez kell a szerencse, hogy valaki felfedezze a művészt, meglássa a képeiben a lehetőséget, s közösen elinduljanak egy úton, ahol a festőnek „csak” alkotnia kell, ő pedig promótálja, sikeressé teszi üzletileg, kiemeli a többiek közül.

Mindenki szeretne több, jobb lenni a másiknál, Ön hogy van ezzel?

Több mint húsz éve festek, s úgy gondolom, hogy akiben benne van a tudás, az a festészetet nem tanulja, hanem folyamatosan fejleszti. Én az autodidakta művészi fejlődésre tettem rá az életemet, nem vágyom díjakra, szakmai elismerésekre. Tudatosan kizárom magam a művészek közötti versengésből, mert véleményem szerint az igazi verseny a művészben, önmagában zajlik. Célom, hogy életem folyamán a lehetőségeim között a lehető legtöbbet hozzam ki – hisz az egész életünk tanulással zajlik – önmagamból.

Mikor ér fel a csúcsra?

Soha nem vagyok elégedett önmagammal, de nem is érhetek el eddig a pontig. Ha valaki azt mondja, ennél már jobbat nem tudok alkotni, az egy túlzott, egoista önelégültség, ami a művész kiégését, halálát jelenti.

Én úgy érzem, hogy egész életemen keresztül egyetlen nagy festményt festek, aminek apró mozaikja, minden egyes elkészült képem. De minden képemre úgy is tekintek, mint a következő képem előtanulmányára. Ebből az is következik, hogy minden képem a fejlődési folyamatom egy lépcsőfoka, s ez által minden képem – nem azt mondom, hogy jobb, vagy rosszabb – különbözik a másiktól. Az idők folyamán nem csak technikailag, de élettapasztalatok által is állandóan fejlődöm, ami a művészetemben is visszatükröződik, és állandó változást eredményez.

Jövőbeni terveket nem készítek, célom, hogy a képességeimhez képest a maximálisat tudjam kiadni önmagamból. Az életem egy folyamat, ami megy előre, éppen úgy, mint amikor készítek egy képet. Mire egy kép megfestésének a feléhez érek, gondolatban már a következőnél vagyok, s mire végzek vele, már nem is jelent többé kihívást, csak arra vágyom, hogy a következő képemet készíthessem. Minden képem egy adott pillanatot rögzít, aminek része az én pillanatnyi lelki állapotom is, ezért később minden képemet már másképpen festeném meg.   

Mit szeret festeni?

Talán furcsán hangzik, de a kedvenc képem mindig az, amit éppen akkor festek. Szeretem a minket körülvevő dolgok közül azokat megörökíteni, amik meglátásához festőszem szükséges.  A jó témák mindig körülvesznek minket – egy érdekes fény, egy hangulat, egy furcsa mozdulat formájában – csak tudni kell őket észrevenni, megragadni, s kivetíteni a vászonra.

Hogyan határozná meg a stílust, amiben alkot?

A festészet összes ágát, stílusát egyenértékűnek tartom, hiszen alapjában véve mindegyik művészet. Hozzám legközelebb mégis – talán neveltetésemből, természetszeretetemből fakadóan – a realizmus áll, ez van a szívemben, a lelkemben, s a művésznek alkotásaival önmagát kell, hogy kivetítse.

Én már nem útkeresésben vagyok, hanem már úton, s hogy ezen menni tudjak, fix pontok kellenek.  Bennem nyugalom, harmónia van, s ezek az érzések jelennek meg a képeimen is. Az emberek a mai rohanó világunkban vágynak ezek után az érzések után, bizonyára ezért is tetszik annyi embernek, amit én festek.

A közvetítő anyagok is fontosak számomra. Úgy éreztem már fiatal korom óta, hogy az olajfestéknek, a vászonnak „íze van” és ha kimondjuk azt a szót, hogy festészet elsőnek a nagy festők olajképei ugranak be. Arra is figyelek, hogy olajfestékeim a legjobb márkák, a legmagasabb minőségűek legyenek, mert egy bizonyos szint eléréséhez bizony jó anyagokkal kell dolgozni.

Miben látja a művész feladatát?

A művésznek csak annyi a dolga, hogy abból alkosson, ami megvan benne, s úgy, ahogy azt ki akarja fejezni. A többi tényezővel – olyanokkal, mint pénz, siker, kritika, stb. – a művész ne foglalkozzon. Mindig legyen őszinte, ami azt jelenti, hogy mindig adja önmagát, s ezt képességei szerint legjobban közvetítse a közönsége felé. Véleményem szerint, ez nem csak a festőkre, de a művészetek minden ágára vonatkozik. A művésznek nem kell foglalkoznia azzal – ha igaz és őszinte – hogy ki veszi meg az alkotásait, s mit gondol arról, amit ő sugároz.

A festményt megnéző embernek pedig nem azzal kell foglalkoznia, hogyan született meg a mű, hanem azzal, hogy élvezze a hatást. Kicsit ahhoz hasonlóan, mint ahogy számtalan technikai eszközt használunk nap, mint nap, de nem a működésük megismerésére, hanem az általuk nyújtott szolgáltatásokra vágyunk.

Milyen módon kerülnek az alkotási a közönség elé?

Ebben a közvetítésben remek partnerre találtam a Dr. Havas Csilla által alapított művészeti ügynökségben, a Havas Művészeti Ügynökség és Galéria menedzselésében, általuk kerültem ki a fényre. A sok jelentkező közül – akik képviselni akartak engem – azért választottam őket, mert olyan emberrel szeretek együtt dolgozni, akivel érzelmileg is egy síkon vagyok, s bennük megtaláltam ezt a vágyamat. Csillával másfél éve dolgozunk együtt, s megnyugvással tölt el, hogy megtaláltam azt a segítőtársat, akihez kötődöm, akik mellett tudok dolgozni, virágozni, kiteljesedni.

Ehhez tartozik még egy fontos dolog, hogy mit gondolok arról, ami bennem van. Ezt a tehetséget én kaptam, s kötelességemnek érzem, hogy a műveimet minél több ember lássa, megismerje, minél több embernek okozzak és szerezzek örömet általuk. Jó érzés tudnom, hogy ma már az emberek várják és kérik tőlem az új és újabb alkotásokat, s ez rám is rettentő ösztönzően hat.

Tölgyesi Tibor

fotó: Havas Művészeti Ügynökség és Galéria

Ajánlott cikk

Kunsági borvidék, a nedűbe zárt napfény hazája

Az utóbbi évtizedekben méltatlanul feledésbe merült a Kunsági borvidék, ami a megfelelő kikapcsolódáshoz számos programot …

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

%d blogger ezt szereti:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás