FRISSS!!!
Home / Címlap / ÚJ DIVATKULTÚRA SZÜLETIK! MENŐ, HA NEM VETKŐZÖL KI!

ÚJ DIVATKULTÚRA SZÜLETIK! MENŐ, HA NEM VETKŐZÖL KI!

Mindig nagy öröm számomra olyan hazai tervezőket megismerni, akik mernek máshogy gondolkozni, mint ahogy azt az éppen aktuális trendek elvárnák. Egyből feltűnt, hogy a PRETTO ruhák nagy odafigyeléssel, és gondos tervezéssel készültek, azt az alapelvet figyelembe véve, hogy a ruha öltöztessen, és úgy emelje ki a nőies vonásokat, nem pedig fordítva. A következőkben Császár Enikővel beszélgetek, a PRETTO márka megálmodójával.

Hogy kerültél a divatszakmába? Mindig is ezzel szerettél volna foglalkozni?

Kislánykorom óta ezt szerettem volna csinálni, már akkor elkezdtem divatrajzokat készíteni. Nem is nagyon érdekelt más, egyszerűen tudtam, hogy nekem ez az utam, a hivatásom, ebben tudok kiteljesedni. Azt gondolom, hogy ha Isten valamiben tehetséget ad, azt nem szabad elfecsérelni, dolgozni kell rajta és használni. Úgy éreztem nekem ehhez van érzékem: a tervezéshez, alkotáshoz, kreatív dolgokhoz. Már a gimnáziumi, illetve az egyetemi évek alatt is folyamatosan képeztem magam, különórákra jártam. Tanulmányaim alatt méretes szabóságban dolgoztam, a szakmai gyakorlatomat egy nagy ruhagyárban végeztem. 2011-ben diplomáztam le az Óbudai Egyetem ruhatervező szakán, majd a Magentánál dolgoztam hat évig divattervezőként. Mellette továbbra is bennem volt, hogy egyszer szeretnék egy saját márkát létrehozni, de csak most éreztem elérkezettnek rá az időt.

Milyen Magyarországon divattervezőnek lenni? Mit tartasz a legnagyobb kihívásnak?

Magyarország régen erős volt a ruhagyártásban, viszont sajnos az elmúlt évtizedekben a hazai ruha- és textilipar hanyatlásnak indult. Nagyon sok jól működő gyár bezárt, a régi szakemberek is foglalkozást váltottak. Azóta a varró és szabó szakképzés szinte teljesen megszűnt, így erre nagy hiány alakult ki. A legnagyobb kihívás jelen körülmények között újra egy színvonalas, sikeres ruhaipari céget létrehozni. Nehéz jó szakembereket találni, valamint minőségi, jó alapanyagokat beszerezni.

Emellett, ha mindez megvan nem könnyű megtalálni azokat a lehetőségeket, platformokat ahol megismerhetik a márkát. Az embereknél el kell érni, hogy értékeljék a magyar termékeket, és tudatosan válasszák azt. Nem tudunk (és nem is szeretnénk) versenyre kelni a távol-keleten olcsón előállított tömegipari termékekkel, emiatt ha valaki itthon készít/készíttet ruhát az sokkal drágábbra jön ki. Ezt nagyon sokan nehezen fogadják el. Pedig a magyar termék érték! A divat egyre inkább a Fast Fashion irányába mozdul el, ami sok esetben a minőségi (mind anyagokban, mind kivitelezésben) romlással együtt jár és elveszik az egyediség.

 Hogyan fogsz neki egy ruha megtervezésének?

Az elképzelések belülről fakadnak. Ha leülök tervezni, megindul az ötlet-áradat és csak rajzolok. A legnehezebb határt szabni, és a végén kiválasztani, hogy mik kerüljenek gyártásba. Miközben tervezek mindegyik modell a szívemhez nő, nehéz szelektálni. Sokszor csak meglátok egy gyönyörű anyagot és azonnal megszületik a terv a fejemben. Egy pillanat alatt ott van a kép a gondolataimban a kész ruháról. Rajzolás közben már gondolkozom a technológiákon, megvalósításon és díszítő elemeken is, az éppen aktuális trendek figyelembe vételével bizonyos mértékig.

Mi késztetett egy saját markát létrehozására? Honnan jött a névválasztás?

Kislány korom óta mindig úgy láttam magam, mint egy sikeres saját ruhamárka tervezője. Akkor ez még csak egy álom volt. De belül éreztem, hogy ez ennél több; ez a hivatásom, feladatom. Évekig dolgoztam más cégeknél tervezőként, de tudtam, hogy ez csak átmeneti állapot, mindig is saját céget, márkát szerettem volna létrehozni. A férjem ebben teljes mértékben támogatott, ő is biztatott, hogy fogjak bele. Már évek óta téma volt köztünk a saját ruhamárka, de vártuk a megfelelő pillanatot, hogy mikor fogjunk bele. Most úgy éreztük eljött az ideje.

A névválasztáson nagyon sokat gondolkoztam, mindenképp valami jól érthető, egyszerű nevet szerettem volna, ami kifejezi a márka lényegét. Végül a PRETTO-t választottam, aminek a fő jelentése: Tiszta. Emellett még határozott, tökéletes, hamisítatlan, ezeket jelenti. Ezek mind nagyon jól körülírják a brand-et.

Mi volt a saját vállalkozás indítás legkönnyebb és legnehezebb feladata?

Legkönnyebb feladat az arculat kialakítsa volt. Konkrét elképzeléseim voltak arról, milyen jellegű márkát szeretnék, milyen stílusban és mit szeretnék közvetíteni. Ennek megfelelően választottam márka-nevet és készült el a logó, honlap design-ja is.

Legnehezebb volt jó munkatársakat, megfelelő szakembereket találni a konkrét feladatokra, főként a varrással voltunk így. Nagyon ritka az igazán ügyes, szakképzett, jó varrónő. Szakmabeli ismerősökkel beszélgetve kiderült, hogy ez most nagy hiány a szakmán belül. Szerencsére a nehézségek ellenére sikerült profi szakembereket találnunk, akikkel könnyen megy a közös munka, és ők is teljes odaadással vesznek részt a ruhák készítésében.

Mesélj a márkáról, a stílusról, az anyagokról, van valami alapkoncepció, amit minden darabban igyekeztek visszaadni?

Letisztult irányvonalat képviselünk. Az anyagokban, fazonokban és díszítésben egyaránt a harmóniára törekszünk. Nem túldíszített és nagyon színes, mintás modellek készülnek, hanem a finom részletek és tökéletes összképre való törekvés a márka kulcsa. Az alap koncepció a nőiesség hangsúlyozása. Manapság sajnos eléggé elmosódtak a nemek közti különbségek. Mi azt képviseljük, hogy a Teremtőtől kapott nemiség az jó, és nagyszerű dolog nőnek lenni! Többek közt azért is, mert hordhatunk ilyen gyönyörű ruhákat! 🙂

A stílus az aktuális divatot klasszikus értékekkel ötvözve, és abba egyediséget csempészve alakult ki. Elegáns, csinos, de hétköznap is hordható ruháink vannak.

Követitek az aktuális trendeket vagy egyediségre törekedtek?

Természetesen figyelemmel kísérjük az aktuális trendeket irányvonalakban, fazonokban, színekben, motívumokban, de nem mondanám, hogy vakon követjük. Inkább egy-egy részletét emeljük be a kollekcióba, ami a márkánk stílusával is egyezik és közel áll hozzánk. Színekben főként a klasszikus alap színeket preferáljuk, úgy mint a fekete, fehér, sötétkék, szürke, beige, és emellé választunk mindig egy-két aktuális divatszínt és mintát.

A ruhák mellett terveztek kiegészítőket is?

Tervben van, hogy bővítjük a kínálatot e téren is. Készülünk például ízléses és divatos táskákkal, valamint télre elegáns szőrme sálakkal és kesztyűkkel.

Hogyan tudnád egy mondatban jellemezni a márkát?
A mottónkban egy mondatban foglaltuk össze a márka lényegét: „Ruha, ami öltöztet” Elsőre talán furcsán hangzik, hiszen azt gondolhatná az ember: de hát minden ruha öltöztet. Sajnos azonban az utóbbi időben nekem nem ez a tapasztalatom. A mostani divatban a minél kevesebbet takaró ruhadarabok kerültek előtérbe. Én nem ezt az irányt kívánom erősíteni, hanem olyan fazonokat készítünk, amelyek a különleges szabásokkal és szép részletekkel emelik ki a szépséget, mindemellett nem túl hivalkodóak. Hiszem azt, hogy egy nő úgy is lehet csinos, vagány és trendi, hogy a szépségét kihangsúlyozza, de nem közszemlére teszi.

Másrészt a mottónk másodlagos jelentése: úgy is öltöztetnek ezek a darabok, hogy hozzátesznek a kisugárzáshoz. Ha igaz is a mondás, miszerint nem a ruha teszi az embert egy különleges, egyedi darab bizony sokat számít. Nemcsak a külsőségekben, hanem érzésben is. Viselőjének akár a napi hangulatát is meghatározhatja, hiszen ha egy jól megválasztott, minőségi, szép ruhában van, az önbizalmat, és a boldogság, megelégedettség érzését nyújtja.

Mik a rövid és hosszú távú céljaitok?

Rövid távú célunk, hogy minél több emberhez eljusson a hírünk, valamint tervben van egy nagyszabású divatbemutató is. Emellett szeretnénk majd egy showroomot nyitni Budapest szívében, hosszútávon pedig országszerte egy bolt hálózatot létrehozni. További céljaink között szerepel az is, hogy külföldön terjeszkedjünk és minél szélesebb körben megismerjék a brand-et.

A végcél az, hogy aki a PRETTO ruhákat vásárol, örömét lelje benne, élvezettel viselje és átérezze azt a sok-sok szeretetet, amivel mi a ruháinkat készítjük, ezáltal pedig elégedett, visszatérő vásárlónk legyen.

Nagyon tetszik a PRETTO márka szemlélete, a ruháik gyönyörűek, elegánsak, és valóban olyan szabással rendelkeznek, ami kiemeli a viselője nőiességet anélkül, hogy közszemlére bocsájtaná az illető minden porcikáját. Ezekben a ruhákban bármelyik nő elegáns és vonzó lehet!

A ruhákat a PRETTO oldalán tudjátok megtekinteni.

További cikkeket itt olvashatsz: www.illegalbeauty.blog.hu

Ajánlott cikk

Last minute bikini body tippek Rubint Rellától

A fiatal fitnesz edzővel bővül a Miss Balaton mentor csapata Már csak néhány nap választ …

Vélemény, hozzászólás?

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás