FRISSS!!!
Home / Címlap / Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?

Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?

Idén sem maradtak magukra a cirkusz fái

A Fővárosi Nagycirkuszban  „A Jégbe zárt cirkuszvilág – Antarktisz gyermekei”  című jégrevü orosz fellépői és az intézmény dolgozói ebben az évben is fontosnak tartották csatlakozni a Föld napja mozgalomhoz -, április 22 – én rendbe tették a cirkusz 127 fáját és a környezetüket.

Előzmény: 2016-ban, – a százhuszonhét éves Fővárosi Nagycirkusz tiszteletére –  a „Vízi cirkusz – Atlantisz gyer

mekei” című, akkori műsor artistái valamint a cirkuszi dolgozók 127 facsemetét ültettek el. A Föld napján a négy telephelyen pótolták az idővel kihalt fákat is. Szebbé vált a Nagycirkusz udvara, a Hungária körúti Művésztelep, a Városligeti fasorban található Baross Imre Artistaképző Iskola környezete valamint a cinkotai műszaki telep is.

Háttér: Denis Hayes amerikai egyetemista kezdeményezésére az első Föld napján, 1970. április 22-én 25 millió amerikai emelte fel szavát a természetért. Az USA-ban szigorú törvények születtek a levegő és a vizek védelmére, új környezetvédő szervezetek alakultak, és több millió ember tért át ökológiailag érzékenyebb életvitelre.

A felhívásra Magyarország az első között csatlakozott,  A környezetvédők 1990-ben megalapították a Föld Napja Alapítványt, és hírközpontot is létrehoztak az első magyar Föld napja eseményeinek koordinálására.

 fotó: Kardos Zsolt / Fővárosi Nagycirkusz

Ajánlott cikk

Zakatol a Sziget kívánsággép

Már lehet leadni a kívánságokat, kiket szeretnénk látni-hallani jövőre Szigeten, és már látható Sziget 2019-es …

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

%d blogger ezt szereti:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás