FRISSS!!!
Home / Címlap / Antal Timi végre szeret iskolába járni

Antal Timi végre szeret iskolába járni

A fiatal énekesnő slágere a februári VIVA PUSH

A VIVA minden hónapban kiválaszt egy-egy feltörekvő előadót vagy formációt, amelyet kiemelt megjelenésekkel támogat – 2016 februárjának felfedezettje Antal Timi lett. A fiatal énekesnő most érzi először, hogy megtalálta saját zenei stílusát, zeneiskolában képzi magát, és tervei közt szerepel, hogy megtanul zongorázni valamint a zeneszerzésben is aktívabban részt vesz a jövőben. 

Számos dalversenyen megfordult Antal Timi, mielőtt az egyik országos tehetségkutatóban 2012-ben a második helyen végzett. Mára úgy érzi, megtalálta saját zenei stílusát és új dalát abszolút magáénak érzi. „Ez a dal tényleg én vagyok. Nem mondanám, hogy örökre megtaláltam önmagam, hiszen az ember mindig változik, de ez a pop/rock, mainstream, alternatív között valahol félúton elhelyezkedő stílus abszolút az enyém. Kicsit a saját gyerekemnek is érzem ezt a dalt, hiszen szerzőként is közreműködtem benne, és minden mozzanatában benne voltam. Szívem-lelkem beletettem, és szerintem ezt érzi a közönség is” – árulta el sikeréről az énekesnő, aki büszke arra, hogy februárban az Elég” lett a VIVA PUSH.

„Mérföldkő ez az életemben, mert ez az első dalom, ami ilyen kitüntetett figyelmet érdemelt ki. Számomra nagyon fontos, hogy a szakma mit gondol arról, amit csinálok és ez egy remek visszajelzés, hogy jó úton járok. Ilyenkor érzem, hogy van miért csinálni” – vallotta be Timi, aki nem csak a dalszerzésben vett részt, hanem a klip koncepciójának megalkotásában is. „Szerettük volna megmutatni, milyen lehet egy se vele, se nélküle kapcsolat, ami egyszer szép és hófehér, máskor sötét és borús. Ilyen lett a klip is, amelyben egyszer a finom, nőies énemet, máskor pedig a vadóc, energiadús oldalam mutatom” – mesélte az énekesnő, aki szeptemberben beiratkozott egy zeneiskolába.

„Végre szeretek iskolába járni! Komolyra fordítva, a Kőbányai Zenei Stúdióba járok, mert szeretném igazán profi szinten űzni a zenélést – dalokat írni, zongorázni, a háttérmunkákba is bekapcsolódni. A suli miatt a hét eleje mindig nagyon húzós, de tudom, hogy magamért csinálom. Arra készülök, hogy sokkal jobb legyek a szakmámban”– jelentette ki Timi, aki zenekarával együtt dolgozik új dalain, országszerte akusztikus koncertekre készül és hamarosan kezdődnek első musical szerepének próbái is: a Shrekben alakítja majd a Tojásembert.

A VIVA minden hónapban kiválaszt egy előadót, zenekart vagy formációt, akit az adott hónapban kiemelten támogat. A VIVA PUSH korábbi kitüntetettjei között olyan nevek szerepelnek, mint a Wellhello, Kis Grófo és Pixa kettőse, a SuperStereo és a januári felfedezett NB.

 

Ajánlott cikk

Árváknak, időseknek, rászoruló családoknak indított karácsonyi segélyszállítmányt Erdélybe az Ökumenikus Segélyszervezet

Több mint 1100-an részesülnek a 4 tonna élelmiszerből – Wolf Kati is segített a csomagok összeállításában …

Vélemény, hozzászólás?

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás